Harmadik üzletét nyitja meg Miskolcon az ALDI

Újabb áruházzal bővült az ALDI magyarországi üzlethálózata. A vállalat a mai napon megnyitotta harmadik miskolci üzletét, a Nagyváthy János utca 2. szám alatt. Ezzel 158 tagúvá bővült az ALDI hazai hálózata, a miskolciak és a környékbeliek pedig immár közvetlenül a belváros mellett is kényelmesen intézhetik a bevásárlást, az ALDI alacsony árú kínálatából. Az ALDI eddig két üzlettel volt jelen Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyén: a város nyugati részén a Kiss Ernő utca 13./A alatt, míg déli részén a 3-as út és az M30-as autóút közelében, a Forrás út 5. szám alatt. A harmadik miskolci üzlet a belváros közelében, a Szinva partján, a Nagyváthy János utca 2-ben nyílt meg a mai napon. Az új áruház – elhelyezkedésének köszönhetően – gyalogosan és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető.

Az áruházlánc új miskolci egysége az egykori DOMUS bútoráruház földszintjén nyílt meg. Az áruház méretei lehetővé tették, hogy az ALDI mellett egy-egy meglévő gyógyszertár, dohánybolt, bútorüzlet, virágárus is kiszolgálja a vásárlókat. Az ALDI áruház árusítótere a korábban itt üzemelő élelmiszerüzlet helyén, jelentős felújítás után jött létre. A 2022 áprilisában kezdődött munkálatok során a vállalat arra törekedett, hogy a lehető legmodernebb, alacsony energiafelhasználású megoldásokat építse be. A felújítási munkák eredményeként az üzlet energiatakarékos LED-világítást, korszerű épületgépészeti megoldásokat kapott, ami a raktár, az üzlet- és a szociális helyiségek megfelelő klímáját is a korábbinál kedvezőbb energiafelhasználás mellett biztosítja. Ezeknek az élenjáró zöld megoldásoknak is köszönhető, hogy az ALDI idén sorozatban már második alkalommal nyerte el az „Az Év Környezettudatos Kereskedője” díjat.

A vállalat jelentősen bővítette a korábban itt rendelkezésre álló parkolót. Az üzletház mellett az eddigi 21-hez további 70 parkolóhelyet alakított ki, így összesen 91 parkolóhely áll majd az üzletház vásárlóinak rendelkezésére. A parkoló három irányból is könnyen megközelíthető, hiszen ki- és bejárat köti majd össze a Szent István úttal, a Nagyváthy János utcával és a Vászonfehérítő utcával is. Az ALDI a beruházással együtt felújítja a szomszédos lakóépületek parkolóinak egy részét is. A vállalat a kerékpárral érkezőkre is gondolt, és egy új, fedett kerékpártárolót alakított ki, továbbá megújította a Szent István út és az üzletház közötti parkot is.

 

A harmadik miskolci ALDI is a vállalattól már megszokott, országosan egységes választékkal várja a vásárlókat. Az állandó kínálatban 1800-nál is több, folyamatosan alacsony áron kapható, négyötödében saját márkás termék érhető el, ezen felül az áruházlánc szezonális árucikkekkel is várja a vásárlókat.

Az áruházban az élelmiszer és nem-élelmiszer jellegű termékek széles köre megtalálható. Az ALDI legújabb dizájnja szerint elkészített belső térben hangsúlyos helyen áll a zöldség-gyümölcs pult, amelyben mintegy 120 féle friss, jellemzően magyar forrásból származó zöldség és gyümölcs várja a vásárlókat. Az áruházlánc frisshús-kínálatának állandó tagjai 100%-ban magyar tartásból, vágásból és feldolgozásból kerülnek a polcokra – a modern üvegajtóval ellátott húshűtők pedig tovább csökkentik az energiafelhasználást. A vásárlók már 60 féle friss szárnyas-, sertés- és marhahús közül választhatnak, amelyek között GMO-mentes termékek is megtalálhatók, és amelyekből minden nap érkezik friss kínálat az üzletbe. A tejes és felvágottas hűtőpultokban közel 20 féle kolbász és szalámi, mintegy 100 féle felvágott, májas és bacon található. A vállalat 65 alapvető tejterméke és valamennyi tojás – a friss húsokhoz hasonlóan – kizárólag magyar forrásból származik, így a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy friss, hazai termék kerül a kosarukba, és a magyar gazdaságot támogatják.

Az „Azon melegében” látványpékség közel 7 méter hosszú pultjában minden termék önzáró ajtót kapott, így biztosított a higiénikus vásárlás, és a termékek frissek, ropogósak maradnak. A látványpékségben több mint 50 féle helyben készült kenyér, édes és sós péksütemény kapható, míg további 50 pékáru részben Miskolc környéki pékségekből, részben az ALDI központi raktárából érkezik az üzletbe. A vállalat országszerte 2 milliárd forintot fordít meglévő üzleteiben a látványpékség megújítására, aminek következtében a frissen, helyben sütött pékáruk még látványosabb kínálópultot kapnak. Ezt a gazdag, folyamatosan bővülő pékáruválasztékot és a modern berendezéseket a szakma is elismerte, hiszen az ALDI nyerte 2022-ben az „Az Év Friss Pékáru Kereskedője” címet is.

Az ALDI kiemelt figyelmet fordít az ételintoleranciával élőkre és az egészségtudatos életmódot követőkre. A szárazáruk, a tejtermékek és pékáruk között számos laktóz- és gluténmentes termékkel várja a vásárlókat, közel 350 mentes és egészségtudatos termék szerepel állandó és szezonális kínálatában.

A hűtőpultokban több mint 40 különböző Kokárdás saját márkás tej- és hústermék várja a vásárlókat, amelyek kizárólag magyar alapanyagból, hazai feldolgozásban készülnek, így beszerzésüknek és szállításuknak is alacsonyabb a karbonlábnyoma.

 

„Örömömre szolgál, hogy megnyitottuk harmadik miskolci áruházunkat, amely színvonalas felújítás után fogadja a belvárosi és a környékbeli lakosságot. Az új üzlettel több mint 20 új munkahelyet hoztunk létre a vármegyeszékhelyen, így már mintegy 70 munkavállalónak nyújtunk biztos megélhetést Miskolcon és több mint 120 főnek a vármegyében” – nyilatkozta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója. „Számos Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei cég a beszállítónk, például a HELL Energy gyártja a saját márkás energiaitalunkat, illetve a Kokárdás saját márkás jegeskávénkat, amelyek országszerte valamennyi ALDI-üzletben kaphatóak, de a friss sütésű pékáru – kiflik, zsömlék, kenyerek – is a régióból fognak érkezni naponta” – tette hozzá Bernhard Haider.

 

A vállalat kiemelten készült az üzletnyitásra: a bejáratnál lufikapu és vörös szőnyeg fogadja a vásárlókat, akik érkezéskor és távozáskor is ajándékokat kapnak a hostessektől. A nyitás alkalmából kizárólag ebben az ALDI-üzletben rendkívül kedvező áron kapható közel 30 szórakoztató elektronikai, háztartási, és barkácseszköz, ruhanemű, játék, kerti, sport- és szabadidőtermék, így grilleszközök, trambulin, roller, ventilátor lesz a korábbi árhoz képest akár 30-40%-kal kedvezőbben elérhető, továbbá többféle friss zöldség és gyümölcs, valamint állandó szortiment termék is kedvezményes áron vásárolható.  Mindezen felül a nyitás napjától három napon át a látványpékség termékei is csökkentett áron kaphatók.

2022. december 1., csütörtök, Elza

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás