Portré

A Richter Anna díjas Babagenetika Egyesület térhódításáról

Pokoli fájdalmat és űrt érzett Anna, amikor a 12. heti genetikai ultrahang után közölték vele a hírt: születendő kisbabája Edwards-szindrómás. Az ilyen kórral diagnosztizált babák fele már az anyaméhben vagy születése után egy héten belül életét veszti. Néhányan megélik a serdülőkort, de komoly fejlődési-egészségi problémákkal küzdve. Sevcsik M. Annának élete legnehezebb döntését kellett meghoznia.

Portré

A Balla Riana Emma főszereplésével készült kisjátékfilm, a Rianás közel száz nemzetközi díjat tudhat magáénak; az alkotás folyamatosan fesztiválozik, most éppen a Cannes-i világfilmfesztiválon mutatkozott be sikerrel, hiszen elődöntőbe jutott.

Macz János Zsolt 2023. február 1-jétől irányítja a szervezetet, elmondása szerint hivatásában hétévente bekövetkező változásokra tanulási folyamatként tekint, vezetői munkájában nagy hasznát veszi majd eddigi tapasztalatainak, hiszen 1997-től tagja az állománynak....

A budapesti Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztály vezető főorvosa, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke vehette át idén a megtisztelő címet, amely, mint az érintettől megtudtuk, több mint 40 éves egyéni és közösségi munka...

Kezdetben csak szórakozásból és szórakoztatásból játszottak együtt hangszereiken, később szenvedély lett életükben a zene. Miskolc orvos-jogász-tanár összetételű értelmiségi zenekara, az Áll-a-tok, a hard rockot műveli.

Közel egy éve dolgozik a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ  Gyermekrehabilitációs Osztályán Rőthy Judit klinikai gyermek szakpszichológus. Hétfőn és csütörtökön az intézet szakrendelésén fogadja kis pácienseit és szüleiket.

„Nevem, Lovass Adél, választott név. Mikor 2015-ben elkezdtem a saját örömömre írogatni, szükségét éreztem énem alkotói oldalának megjelölésére.” – így ír a szerző, első verseskötetének a bármi-Nő-nek az ajánlásában. Majd így folytatja: „ Az alkotás segít.

A gyermeksebészet területén végzett több, mint öt évtizedes, kiemelkedő színvonalú szakmai és vezetői munkája, a kárpátaljai magyar és ukrán gyermekek egészsége érdekében végzett, fáradhatatlan önkéntes tevékenysége elismeréseként nemzeti ünnepünk, március 15-e...

Hogy fogadják a daganatos betegségben szenvedők a hírt, amikor közlik velük a diagnosztizálás eredményét? Milyen jelentősége van a betegszervezeteknek a tagok számára?

Tiszteletbeli Ápoló címmel köszönték meg a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád Megyei Szervezete igazgatójának Grubert Rolandnak együttműködését, az ápolókat tisztelő és a kötelező feladatokon túli segítő tevékenységét. A Magyar Ápolási...

A Victima Protector díj azokat illeti, akik a rendőrségi feladatok során az áldozatsegítésben kiemelkedően magas színvonalú munkát végeznek.

2023. június 4., vasárnap, Bulcsú

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon