Bizonyára sokan vannak azok, akik a február 15-i megadott határidőig nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, most mégis úgy döntenek, hogy szeptembertől szeretnének egy felsőoktatási intézményben tanulni. Még nekik sem késő a jelentkezés, hiszen a sikeres pótfelvételizők szeptemberben meg is kezdhetik meg tanulmányaikat.
Idén július 30. és augusztus 7. között lehet a pótfelvételire jelentkezni, azonban itt már csak egyetlen intézményt, azon belül is egyetlen szakot lehet megjelölni.
A 2024 szeptemberében induló képzésekre 120.990-en nyújtottak be érvényes jelentkezést február 15-ig, így most több mint százezren várják a július 24. este 8 órát, a felvételi ponthatárok kihirdetését. Ráadásul idén nagyobb a bizonytalanság a felvételizők körében, hogy ki jut be a vágyott egyetemre, hiszen a felvételi pontszámítás változása miatt a korábbi évek ponthatárai sem jelentenek biztos támpontot.
Minden évben sokan vannak azok is, akik - bár nem adták be február 15-ig a jelentkezésüket - szeretnének ősztől bekerülni egy felsőoktatási intézménybe. Néhányan egyszerűen csak lekéstek a jelentkezésről, másokban az elmúlt 2-3 hónapban fogalmazódott meg a döntés, hogy jó lenne továbbtanulni, vagy éppen pár hónapban ezelőtti élethelyzetükben nem akarták bevállalni a tanulást, de mára ez megváltozott.
Jó hír, hogy nekik sem kell fél- vagy akár egy évet várni, hogy egyetemisták legyenek, hiszen aki július 30. és augusztus 7. éjfél között az E-Felvételi rendszerben a pótfelvételi eljárás keretében beadja jelentkezését, szeptemberben együtt kezdheti a tanévet a júliusban felvételt nyert hallgatókkal.
A pótfelvételi lehetőségét kihasználók számát jól mutatja, hogy tavaly az előző évhez képest majdnem kétszer annyi - összesen 11.844 - főt vettek fel felsőoktatásba a pótfelvételin , alapképzésre 8711-t, mesterképzésre 1427-t.
„Sokan, bár szeretnének továbbtanulni, mégsem mernek a munka, a család vagy a sport mellett több évre elköteleződni egy rendszeres személyes jelenléttel járó egyetemi oktatás mellett. Azonban van egy jó hírünk számukra is: a korszerű, digitális oktatási módszertan nem követeli meg a helyhez és időhöz kötött tanulást. Egyetemünkön „blended learning” módszertannal folyik a képzés, azaz a bárhol, bármikor online elsajátítható e-learning tananyagok és a gyakorlatorientált személyes konzultációk, laborgyakorlatok egymást kiegészítő alkalmazásával, biztosítjuk annak a lehetőségét, hogy a hallgatók minden élethelyzetben megszerezhessék a tudást és az ezt igazoló versenyképes diplomát.” - mondta el Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke.
Néhány fontos információ, amit a pótfelvételire jelentkezőknek érdemes tudni:
• a pótfelvételi során már csak egyetlen intézmény egyetlen képzése jelölhető meg
• csak azok jelentkezhetnek, akiket a normál felvételi folyamat során egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel, vagy idén egyáltalán nem is jelentkeztek felsőoktatásba
• érdemes figyelni a felvi.hu-t, hogy mely intézmény milyen szakot hirdet meg a pótlevételi eljárásban, mert nem biztos, hogy minden szakra lehet jelentkezni
• a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb, mint ugyanarra a képzésre júliusban kihirdetett felvételi ponthatár
• fontos, hogy a felvételezők alaposan tanulmányozzák át a feltételeket, hiszen a szabálytalanul vagy a szükséges dokumentumok nélkül beküldött jelentkezések a felvétel elutasítását vonhatják maguk után.