Prevenció

Csak tiszta kézzel!

 „Ments életeket: Moss kezet!” - Ezzel a szlogennel indította el 2009-ben a WHO azt a kampányt, amelynek célja volt felhívni a figyelmet a tiszta kezek fontosságára a fertőzések megelőzése érdekében. Ezt teszik, azóta minden év május 5-én a Kézhigiénés Világnapon. A globális mozgalomhoz hazánk az elsők között csatlakozott. A COVID-19 járvány még inkább ráirányította a figyelmet a kézhigiéné jelentőségére. Készülnek a világnapra a központi kórházban is. Kisfilmeket vetítésével, szakrendelőkben várakozó betegek oktatásával.

Prevenció

Javítani az orvos-beteg kapcsolaton! Ez is célja annak a Betegakadémiának, amelyet útjára indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálata.

Ez a jelszava az idei, 2023-as Vese Világnapjának, s ennek szellemében szerveződtek és szerveződnek azok a találkozók, programok, amelyeken a szakemberek hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a szűrések jelentőségére és a rendszeres vizsgálatok nélkülözhetetlen...

Hogy fogadják a daganatos betegségben szenvedők a hírt, amikor közlik velük a diagnosztizálás eredményét? Milyen jelentősége van a betegszervezeteknek a tagok számára?

A kórházi szociális munkás elsőrendű feladata, hogy segítse a kommunikációt, az együttműködést az egészségügyi szakszemélyzet, az orvos és az ápolást végzők, valamint a beteg között.

Mi okozza az iskolai kiégést?  Ezzel címmel tartott élénk érdeklődéssel kísért előadást a MCC Miskolci Képviseletén dr. Jagodics Balázs SZTE pszichológiai intézetének adjunktusa.

Az anyagcsereproblémákkal küzdő fiatalok száma egyre nő: Magyarországon minden 12. gyerek endokrin, táplálkozási vagy anyagcsere problémákkal küzd.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét eseményeit idén tizedik alkalommal szervezte meg hazánkban a Mályvavirág Alapítvány. Tóth Icó a szervezet elnöke elmondta: Magyarországon minden évben mintegy ezer méhnyakrák-diagnózist regisztrálnak.

Az akkori terápia megmentette a fiú életét, 101 év alatt azonban nagyon sokat változott az I-es típusú cukorbetegség kezelése.

Pászk Norbert természetgyógyász, gyógynövényszakértő, a Miskolci Egyetem mestertanára szerint az év valamennyi napján hasznos segítőink lehetnek a gyógynövények.

A véradás az egyik leghumánusabb emberi cselekedet. A biztonságos vérellátás a vöröskereszt elsőszámú feladata. A valamennyiünket sújtó Covid és az ukrán menekültek ellátásában való részvétel újabb feladatot jelentett és jelent ma is a szervezet számára.