Tíz millió forintnyi tetőcserepet ajánlott fel a törökbálinti Tábitha Hospice Ház építéséhez a Wienerberger

Tizenharmadik alkalommal indult el a „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő aktivitás, mely idén a magyar Baptista Szeretetszolgálat által működtetett Tábitha Gyermekhospice Házat támogatja. A törökbálinti intézményben azoknak a családoknak segítenek, akiknek a legnehezebb életfeladattal kell megküzdeniük: gyermekük gyógyíthatatlan betegségével és elvesztésével. A Wienerberger Magyarország Zrt. 10 millió forint értékben ajánlott fel tetőcserepet az épülethez. A vállalat hosszú évek óta támogatja a rászorulókon segítő szervezeteket, és az idei évben is jelentős, több tízmillió forintos hozzájárulással segítette az új otthonok építését és meglévők korszerűsítését.

 

Magyarország egyetlen gyermekhospice háza 2011 óta nyújt térítésmentes segítséget gyógyíthatatlan beteg gyermekeknek és családtagjaiknak, szakértői orvosi ellátással, szeretetteljes környezetben. Céljuk, hogy a kis betegek és a családtagok számára zavartalan körülményeket biztosítsanak annak érdekében, hogy a szülők megadhassák mindazt szeretett gyermekeiknek, amivel könnyebbé tehetik egymás számára a kapott időt, támogatva őket az elválás feldolgozásában is.

 

A közmédia tizenharmadik alkalommal meghirdetett, „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő akciója idén a Baptista Szeretetszolgálat munkáját és az általuk fenntartott Tábitha Gyermekhospice Ház működését, illetve egy új hospice-ház építését támogatja. Ehhez a Wienerberger Magyarország Zrt. 10 millió forint értékben ajánlott fel tetőcserepeket, melyeket már novemberben ki is szállítottak a helyszínre.

 

Eddig közel 300 család lakhatását segítették

A vállalat hosszú évek óta támogatja a lakhatási nehézségekkel küzdő családokat a Habitat for Humanity Magyarországgal együttműködve. A 2021 és 2024 közötti időszakban számos jelentős projekt valósult meg közös munkájuk révén.

A miskolci Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Lakóotthonának teljes tetőcseréjéhez a cserepeket és tartozékokat a Habitat közreműködésével a Wienerberger biztosította több millió forintért.

A 2023-ban Baranyaszentgyörgyön indult hét hátrányos helyzetű családi ház tetőfelújítási programjában a házak teljes tetőszerkezete újult meg, melyekre Tondach tetőcserepek kerültek. Az együttműködés olyan sikeres volt, hogy 2024-ben újabb hét családot támogattak. Hat házon már befejeződött a rekonstrukció, a hetediken pedig jelenleg is dolgoznak.

2021-2022-ben több mint 10 családnak segítettek, akiknek a tetőszerkezetét megrongálta a súlyos jégeső Baranya vármegyében. Kákicson egy kétgyermekes család a Wienerberger adományainak köszönhetően 2025-ben be tudja fejezni a felújítást.

 

A Wienerberger és a Habitat az itthon 2015 óta tartó partnerségüket 2025 januárjától újabb három évre meghosszabbította. A program keretében a karitatív szervezet a közel 40 millió forintnyi keretből lehívható termékadománynak köszönhetően további 3 évig nyújt közvetlen és kézzelfogható segítséget rászoruló és hátrányos helyzetű családok lakhatási helyzetének rendezéséhez. A munka része olyan partnerszervezetek bevonása is, amelyek segítségével ezek a célok a leghatékonyabban érhetőek el.

 

A közel 10 éve tartó együttműködés során 185 lakóegység rekonstrukciója zajlott le, így közel 300 családon tudtak segíteni. Ebből 2024-ben 21 projekt valósult meg, mely mindegyike egy-egy család lakhatását támogatta.