Miskolc Vármegyei Jogú Város képviselőtestülete száz százalékban támogatta Béres Attila igazgatói pályázatát, így újabb öt évig ő vezetheti a miskolci teátrumot a Művészeti Tanáccsal közösen.
– Az elmúlt időszakban sokszor mondtam: meggyőződésem, hogy ezért a közösségért, ami ebben a színházban és ebben a városban van, bármit érdemes a vezetőknek vállalni. Bármilyen harc, küzdelem és nehézség könnyen vállalható egy ilyen közösségért – fogalmazta meg gondolatait a társulat előtt az igazgató augusztus 29-én, amikor a városi közgyűlésen kiderült: 2030. január 31-ig újabb öt évre ismét ő lesz a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. – Újabb öt évig vezethetjük mi a színházat. Mi, hiszen nem csak nekem szavaztak bizalmat, hanem a Művészeti Tanácsnak, így Keszég Lászlóval, Rusznyák Gáborral, Szabó Mátéval és Szőcs Arturral, és persze Cser Ádámmal és Kozma Attilával újabb öt évig folytathatjuk azt a munkát, amit sok évvel ezelőtt elkezdtünk. Értetek, a társulatért, a városért, ezért a közösségért. Az igazgatóválasztás folyamatának, a várakozásnak a legmeghatóbb pillanata számomra az augusztus 22-i társulati szavazás volt, melyen a társulat 98%-a engem támogatott. Ígérem, hogy a továbbiakban is igyekszem megfelelni nektek – zárta gondolatait meghatódva Béres Attila.
Béres Attila és a Művészeti Tanács vezetheti tovább a Miskolci Nemzeti Színházat
Partnereink
Csillagpont Rádió Alapítvány
3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 72-76
Telefon/fax: +36 46 515 276
E-mail: info@cspr.hu