Anna-bál Miskolcon

A hagyomány szerint az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Ezt követően több fürdővárosban, településen is rendeztek Anna naphoz kapcsolódóan Anna-bál elnevezéssel társasági eseményt.
A XX. század elejétől Miskolctapolca híres gyógyvizének köszönhetően az északkeleti régió pezsgő társasági életének központja volt. A bálozás ötlete 1923-ban az Anna Szálloda építésének apropóján született meg. Már a névadás is utalt arra, hogy az Anna-báloknak fontos szerepet szántak. A tapolcai Anna-bál nem Balatonfüred egyfajta másolása volt Kelet-Magyarországon, nem is a rivalizálás, hanem a hely hangulata, az itt élők igénye szülte. A háború, majd az azt követő évek, az állami cégek, vállalatok munkastílusa megváltoztatta a bálozás korábbi szokásait, hangulatát. Az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején megszűntek a bálok, 1990-ben pedig megszűnt, majd eltűnt az Anna Szálló is.

A bálozás hagyományát kívánta feléleszteni a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klub azzal, hogy idén immár a XIV. Anna-bált szervezik Miskolcon.
Időpontja: 2024. július 27., szombat, 18:00-24:00
Helyszíne – a tavalyi évhez hasonlóan – most is a Miskolci Kulturális Központ Gárdonyi Géza Művelődési Házának parkja lesz (3508 Miskolc, Sütő János u. 42.).
A bál programjában szerepel Anna bál szépe választás, ünnepi nyitótánc, fellép Kerek Judit és Fodor János énekesek, zenél: Kecer Zsolt
Előzetes helyfoglalás szükséges Gergelyné Ilikénél a  30/380-1636 számon
Jegyár: 2.300 Ft, jegyváltás a rendezvény napján a helyszínen

2024. december 22., vasárnap, Zénó

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás