Májusi Csillagparty a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban

2024. május 10-én, pénteken, 20 órától Dr. Somosvári Béla Márton "Az ARIEL küldetés - magyar részvétellel" című előadását hallgathatják meg. "Várhatóan 2029-ben pályára állítják az ARIEL küldetést, amely a távoli csillagok körül keringő exobolygókat vizsgáló űrtávcső lesz. A tervezésben és a megvalósításban több nemzetközi űripari vállalkozás is részt vesz. Köztük a miskolci ADMATIS Kft. is."

Az előadást derült idő esetén távcsöves bemutató követi.
A távcsöves bemutatás végén lehetőség lesz a távcsövön keresztül okostelefonnal történő fotózásra is. Az ehhez szükséges adaptert mi biztosítjuk.
Jegyek fél órával a kezdés előtt válthatók a helyszínen.
Csatoljuk a program plakátját. Kérjük, hogy a program esetleges megjelenítése estén ezt használják fel!

További programok a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban:
- Minden péntek este, derült idő esetén, sötétedés után távcsöves bemutatót tartanak az intézményben a Csillagvizsgáló munkatársai.
- Szakköreinkben várunk minden olyan 12 évtől idősebb fiatalokat és a felnőtteket, akik komolyabban érdeklődnek a csillagászat, az űrkutatás és az űrhajózás iránt. Szakköri foglalkozásainkat péntekenként 19 órától tartjuk a dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban.

További részletek a Csillagvizsgáló honlapján: https://csillagda-miskolc.hu/, valamint az intézmény Facebook-oldalán találhatók.

 

2024. december 22., vasárnap, Zénó

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás