Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – természetvédelmi és ökoturisztikai fejlesztések

Több mint 13 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg a Bükki nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt két Európai Uniós ciklusban – hangzott el az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területen rendezett Vulkánnapon tartott sajtótájékoztatón június 1-jén. A fejlesztések részben a természetvédelmi megőrzést, részben a kulturális értékmentést, részben az ökoturizmus fejlesztését szolgálta.

Az Igazgatóság már 2004-2006 között is sikeresen pályázott EU-s forrásokra - összesen 2 Phare CBC, 3 LIFE, 1 Interreg és 1 ROP pályázatban vett részt. A pályázatok összköltsége 1436,13 MFt volt, melyből a feladatok megvalósítására 236,13 Millió Ft önerő mellett 1200 Millió Ft támogatást nyertünk el – mondta el Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. A Phare projektekben összehangolt természetvédelmi, ökológiai és ökoturisztikai fejlesztési program, valamint természetvédelmi monitoring, élőhely, tanösvény és bemutatóközpont valósult meg a magyar-szlovák határrégióban. A LIFE pályázatokból fajvédelmi (túzok, kerecsensólyom, kék vércse) programokat indítottunk el. Interreg projektünkben a természeti értékeket, természetvédelmi tevékenységeket bemutató programok, kiadványok, információhordozók kivitelezése valósult meg. Ebben az időszakban került sor ROP pályázati forrásból Ipolytarnócon egy többlépcsős térségi turisztikai fejlesztés I. ütemének végrehajtására. A projekt keretében felújításra, átalakításra, bővítésre került a fogadóépület, és az attrakciók bővítése is megtörtént. 2007. év végén került átadásra az új látogatóközpont épülete, az „Ősfenyő belépő”, amely évi 50-70 ezer fő látogató számára kínál kulturált szolgáltatást.

A 2007-2013 közötti tervezési időszakában 48 pályázati támogatást nyert el az Igazgatóság, melyből 38 az Új Széchenyi Terv keretén belül meghirdetett, Élőhelyvédelem, és -helyreállítás, élettelen természeti értékek védelme, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése témájú KEOP volt. Ezen pályázatok keretén belül került sor kétéltű átjárók kiépítésére, barlangok természeti állapotának helyreállítására, barlangok denevérvédelmi szempontú biztosítására, lezárására, gyepterületek rekonstrukciójára, vizes élőhelyek rehabilitációjára, elektromos szabadvezetékek földkábellel történő kiváltására, madarakra veszélyes 20 kV-os vezetékszakaszok madárbarát szigetelésére, földtani értékek védelmére, földvárak és kunhalmok rehabilitációjára. Ekkor valósult meg továbbá az Anna-barlang és a Szent István-barlang világításának a korszerűsítése is.

A KEOP pályázatokon kívül ÉMOP támogatás keretén belül az Ipolytarnóci Ősvilági Pompeji turisztikai célú fejlesztése II. ütemének a megvalósítása is megtörtént, melynek keretén belül került sor a miocén erdő, a lombsétány, az üvegház valamint a játszótér és a 45 fő kapacitású étterem kialakítására.

Ebben az időszakban 5 HUSK pályázat keretében magyar-szlovák határmenti együttműködéssel valósult meg a Novohrad-Nógrád Geopark infrastruktúrájának a fejlesztése, mely keretében lett kialakítva az Igazgatóság Salgótarján-Baglyaskő területén lévő természetvédelmi központja. Komplex természetvédelmi látogató-tájékoztató rendszer került kialakításra a határ menti térségben, valamint a határmenti dombvidéki tájak természetvédelmi kezelését megalapozó biotikai kutatások, és az Ipoly-vízgyűjtő vizes élőhelyeinek komplex felmérése is megvalósult. Svájci alapból végeztük el az erdőtípusok és erdei életközösségek (denevérek, fában élő rovarok, üreglakó madarak) komplex állapotfelmérését és értékelését a Natura 2000 területek és fajok védelme érdekében, továbbá az erdőkezelés környezeti fenntarthatóságának biztosítása érdekében. LIFE támogatás keretében elindítottuk a parlagi sas fajvédelmi programot, és tovább folytattuk a kékvércse és a kerecsensólyom védelmi faladatainak a végrehajtását.

A 2007-2013 közötti tervezési időszakban összesen 585 Millió Ft saját erő mellett közel 7665 Millió Ft támogatásból történek a fejlesztések a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál.

A 2014-2020 közötti időszakban ÁROP támogatással szervezetfejlesztést hajtottunk végre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működtetése és költségcsökkentése jegyében. Norvég alapból a szomolyai kaptárkövek TT és a bükk-aljai fülkés sziklák területein állagmegóvási, természetvédelmi szempontú bemutatási feladatokat láttunk el. Interreg támogatás keretében „ECO KARST” néven a projektbe bevont karszt területek ökoszisztéma szolgáltatása és a védett területek gazdasági fejlesztése kapcsán valósítottuk meg pályázatunkat.

LIFE forrásból valósult meg ebben az időszakban a Natura 2000 hálózatba kijelölt és így védettséget kapott, értékes erdők, erdei és mozaikos élőhelyek kedvező természetvédelmi állapotának fenntartását, javítását segítő információ- és ismeretterjesztés feladataira vonatkozó projektünk. Jelenleg 4 folyamatban lévő LIFE pályázat keretén belül a túzok és a szalakóta védelmi feladat ellátása valósul meg, továbbá a 2017-ben indított Tölgyes LIFE pályázat keretében tölgyes erdeink védelmére irányuló tevékenységet folytatunk. LIFE IP pályázatunk pedig a pannon gyepek megőrzésére irányul.

Az Igazgatóság a Széchenyi 2020 program 2014-2020 közötti tervezési időszakában Széchenyi 2020 forrásból 10 projektet valósít meg (9 KEHOP, 1 GINOP). KEHOP támogatásból 8 esetben Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítására, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztésére kerül sor, 1 esetben pedig a területi jelenlét és természetvédelmi őrzés hatékonyságának a javítását tervezzük, gépkocsik és monitoring eszközök beszerzésével valamint Tardon őrszolgálati iroda építésével.

A projektek megvalósítása során 38 barlangban és közvetlen környezetükben végzünk védelmi beavatkozásokat, 17 helyszínen végzünk különböző beavatkozásokat az alapszelvények feltárása, bemutathatósága érdekében és 7 földvár területén végzünk állagmegóvást, helyreállítást. 21 helyszínen a kaptárkövek természetvédelmi célú bemutatását és a kaptárköveket veszélyeztető növényzet eltávolítását végezzük el, melyek közül kiemelkedő a Szomolyai kaptárkövek bemutató tanösvény területén végzett fejlesztés. A vizes és vízi élőhelyek hálózatának a fejlesztése kapcsán a Mátra, a Keleti-Cserhát és az Ipoly-völgy területein hozunk létre új élőhelyeket. Az Igazgatóságunk vagyonkezelésében lévő védett és Natura 2000 erdőterületeken idegenhonos főfafajú erdőrészletek átalakítását kezdtük meg és végezzük őshonos, termőhelynek megfelelő fajokból álló állományokra, mintegy 350 ha-on.

Mátrafüreden a tájegységiroda átépítésével új látogató-, oktató- és kezelőközpontot alakítunk ki. A látogatóközpontban 200 m2-es kiállító területen mutatjuk be a Mátra védett és Natura 2000 területeit, növény és állatfajait, a természetvédelmi őrszolgálat munkáját. Tarnaszentmiklóson a korábbi LIFE projektek keretében a gyepterületek kezeléséhez, az élőhelymegőrzéséhez beszerzett szürke marha állatállomány téli tartásához saját állattartó telep kialakítását valósítjuk meg.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság évtizedeken keresztül szeretett volna egy olyan ökoturisztikai bemutatóhelyet kialakítani, amely a Bükki Nemzeti Park természeti értékeit, a terület kulturális és geológiai örökségét foglalja össze. Ezt végül egy most zajló GINOP pályázat útján valósíthatjuk meg: Miskolcon, a Bükk kapujában épül a Szeleta-park Látogatóközpontunk, amely mindezeket komplex módon, modern eszközökkel tudja majd a különböző korcsoportok számára bemutatni.

A feladatok megvalósítására 456 Millió Ft saját erő mellett 5660,8 Millió Ft támogatást nyert el az Igazgatóság. A projektek megvalósítása folyamatban van.

2024. december 22., vasárnap, Zénó

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás