Sikeres évet tudhat maga mögött a Miskolci Állatkert

Az előző két évet követően 2022-ben újra az év 365 napján fogadhatták a látogatóikat – örömmel adta hírül Veress Tamás gyűjteményi vezető. A látogatók megháláltak a folyamatos nyitva tartást, hiszen tavaly összesen 120 ezer vendég kerete fel az állatkertet. Új fejlesztések keretében 800 négyzetméteren folytatódott az úthálózat térkövezése, ami már régi adósság volt a látogatók felé. Ezek a munkálatok az idén tovább folytatódnak. Jelentős volt a tavalyi állatszaporulat is, hiszen állatkerti dolgozók, látogatók egyaránt 80 kisállat születésének örülhettek (benett-kenguruk, Dávid-szarvasok, két európai bölényborjú, oroszlánok, huszármajmok stb.) A szaporulaton kívül 60 új lakó költözött Miskolcra, volt, amelyik Németországból és Csehországból érkezett. Az állatkerti programok ezúttal is nagy sikernek örvendtek, az ismeretterjesztő, tematikus foglalkozásokon több mint 1700 gyermek vett részt. Egyre népszerűbb a jelképes örökbefogadás lehetősége, ami már nemcsak az állatkert támogatását szolgálja, hanem kiváló ajándékozási forma is lett. A 2023-as évnek nagy reményekkel vág neki a Miskolci Állatkert, hiszen az intézmény idén ünnepli megnyitásának 40. évfordulóját. Veress Tamással Szász Anikó beszélgetett.