Nem tudják iskolába vinni a gyerekeket

Már csak néhány napig tudja vállalni a Szimbiózis Alapítvány a fogyatékkal élő gyerekek speciális szállítását vidéki településekről a megyeszékhelyre. Éves üzemanyagkvótájukat szeptember végéig elköltötték, jelenleg pedig olyan magas az üzemanyag ára árstop nélkül, hogy ezt már nem tudják a havi térítési díjakból és a normatívából kigazdálkodni, így a szolgáltatásukat szűkíteni kell.

Az alapítvány 4 kisbusszal több, mint 100 fogyatékkal élő gyereket szállít Miskolcról és 50 kilométeres vonzáskörzetéből naponta a speciális iskolákba és haza, de igény szerint egészségügyi ellátásra, ügyintézésre és szabadidős tevékenységre is. A buszok akadálymentesek, tehát kerekesszékkel élők is igénybe vehetik; a sofőr mellett pedig egy szakképzett kísérő is utazik a gyerekekkel. Más szolgáltatóktól eltérően nemcsak reggel 8-tól 16-ig, hanem már reggel 6-tól megkezdik a szállítást, és ha szükséges egészen este 6 óráig mozgásban vannak a kisbuszok.

A legnagyobb igény az otthonból iskolába és az iskolából hazaszállításra van, hiszen így a szülők el tudnak menni dolgozni, gyermeküket pedig jó kezekben tudhatják. Ezt a rendszeres szolgáltatást kell most szüneteltetniük, mivel a legnagyobb anyagi terhet ez rója a szervezetre. Eseti szállítások továbbra is lesznek, november 20-tól azonban év végéig biztos, hogy az iskolajáratok szünetelnek.

Bíznak abban, hogy a jövő évi üzemanyagkvótákkal és normatív támogatásokkal újraindulhat ez a szolgáltatás is, azt azonban még nem lehet tudni, hogy az az összeg mennyi időre lesz elegendő. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően jövő tavaszig 7 millió forintot költhetnek el egy 5 évesnél nem öregebb kisbuszra, ami jelentősen javítaná az elöregedett járműparkot. A használt buszok piacán egy ilyen 9 fős jármű 15 millió forintnál kezdődik, és ez még nem akadálymentes. Az átalakítás további 1 millióba forintba kerül. Jelenleg is keresik a támogatókat, hogy az új buszt megvásárolhassák.