Magyar autóbusz ütközött kamionnal a szlovákiai D2-es autópálya Csehország felé vezető szakaszán, a pozsonyzávodi pihenőhelynél 2023. május 15-én. Ma – a hajnali órákban - érkeztek meg az első sérültek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba. A reggel 8 órai adatok szerint eddig négy főt szállítottak be intézményünkbe. A négy sérült közül egy könnyebb sérült, három fő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Életveszélyben egyikük sincs, állapotuk stabil, ellátásuk megkezdődött. További sérülteket is várunk, akik folyamatosan érkeznek kórházunkba; érkezésükről, állapotukról várhatóan 16.00 órakor adunk újabb tájékoztatást. A személyiségi jogokra tekintettel azonban további – bővebb - információkat az intézmény egyelőre nem adhat mindaddig, míg ők, vagy hozzátartozóik erre engedélyt nem adnak.
A hétfőn a D2-es autópályán történt buszbaleset 12 sérültjét a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB) ápolják, közülük hárman kritikus állapotban vannak, gépi lélegeztetésre szorulnak – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Eva Kliská, a kórház szóvivője.
Két könnyebb sérültet a tervek szerint kedden hazaengednek. „A többieket közepesen súlyos vagy súlyos sérülésekkel kezelik" – tette hozzá a szóvivő. Hétfőn összesen 29 beteget szállítottak a pozsonyi kórházba. „Tegnap nyolc pácienst láttunk el súlyos, kettőt közepesen súlyos, és 19-et könnyű sérülésekkel" – tette hozzá Kliská.
Négy, 70 és 78 év közötti, közepes és súlyos állapotban levő sérültet kezelnek a szakolcai (Skalica) kórházban. „Többszörös töréseket, zúzódásokat, agyrázkódást szenvedtek" - mondta a TASR hírügynökségnek Martina Pavliková, a kórház szóvivője. Az egyik beteget azonnal meg kellett műteni. „Tegnap óta nincs nagyobb változás, állapotuk továbbra is súlyos" – tette hozzá Pavliková.
Nyolc sérültet a malackai kórházba szállítottak a hétfői baleset után, hármat már hazaengedtek. „A továbbra is a kórházunkban fekvő öt páciens közül négyet a sebészeten, egyet pedig az aneszteziológiai és intenzív osztályon kezelnek" – mondta a TASR-nek Martina Šoltésová, a kórház kommunikációs munkatársa, és hozzátette, mindegyik páciens állapota stabil.
Egy teherautó és egy autóbusz ütközött össze hétfőn reggel a D2-es autópályán, Kúty irányában. A közlekedési balesetnek egy halálos áldozata van, tizenhárman súlyos, nyolcan közepesen súlyos, harmincnyolcan pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Miskolc Polgármesteri Hivatala felvette a kapcsolatot a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint a magyar konzuli szolgálattal. Mindkét szervezet segíti a sérültek hazajutását.
Miskolc Polgármesteri Hivatalának információi szerint 10-12 miskolci, martinkertvárosi nyugdíjas utazott azon a magyar autóbuszon, ami 2023. május 15-én (hétfőn) egy kamionnal ütközött a szlovákiai D2-es autópálya Csehország felé vezető szakaszán, a pozsonyzávodi pihenőhelynél. Az eddigi információk alapján a kamion behajtott a busz elé, majd a járművek szinte fékezés nélkül egymásba csapódtak - írja a témával kapcsolatos közleményében a városháza.
(forrás: ujszo.com)