„A mi sikerünk a gyermekek gyógyulása.” - dr. Kriván Gergely kapta idén a Szent-Györgyi Albert Orvosi díjat

A budapesti Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztály vezető főorvosa, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke vehette át idén a megtisztelő címet, amely, mint az érintettől megtudtuk, több mint 40 éves egyéni és közösségi munka eredménye. A Gyermekgyógyítók hitvallása szerint teszi dolgát valamennyi munkatársával együtt, amely így hangzik: „A mi sikerünk a gyermekek gyógyulása.” Kriván doktor a Csillagpont Rádió Rendelő című magazinműsorában beszélt az 50 éves Hálózat sikereiről, arról, hogy aktuális kampányukkal speciális mikroszkópra gyűjtenek, hogy a közelmúltban a szegedi és a miskolci központ egy-egy millió forintos támogatásban részesült. A főorvos kiemelte a civilekkel való szoros és eredményes együttműködést, a beszélgetés végén pedig a Gyógyultak harangja is „megszólalt”. dr. Kriván Gergellyel Szász Anikó készített interjút.

2024. december 22., vasárnap, Zénó

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás