Újra gyűjtést szervez a Szimbiózis Alapítvány

18 millió forintos többletkiadással zárta 2022. negyedik negyedévét (a fűtési szezon első felét) a Szimbiózis Alapítvány. A vártnál kisebb költségnövekedés annak köszönhető, hogy több épületet is lezártak, egyes egységek közös helyiségbe költöztek; csökkentették az állatállományt, eladtak eszközöket és az energiahatékonyság jegyében eddig négy faelgázosító kazánt és négy cserépkályhát építettek be az ingatlanokba.

Az elmúlt év szeptemberében adta hírül az alapítvány: a megnövekedett rezsiköltségek mellett, a fűtési időszakban 74 millió forintos többletkiadással számol, amely a legnagyobb odafigyelés és spórolás mellett sem kigazdálkodható. A szervezet mindent megtett a költségek csökkentése érdekében, éppen ezért racionalizálták a működést és lehetőségeikhez képest elkezdték azokat a beruházásokat, amelyek a rezsicsökkentést elősegítik.

Óriási segítség volt az elmúlt év végén összegyűlt 28,5 millió forint adomány, valamint az eszközök és állatok értékesítéséből befolyt 3,8 millió forint. Ebből tudták finanszírozni a megnövekedett számlákat, elkezdték két, súlyos fogyatékosokat ellátó intézményük szigetelését, több helyen is fatüzelésre váltottak a gázkazán helyett; tűzifát rendeltek.

A költséghatékony működéshez azonban további beruházásokra lenne szükség: folytatni a lakóegységek szigetelését és további négy épületben faelgázosító kazánt beépíteni. Egy kazán beüzemelése 4 572 700 forintba kerül.

Az alapítvány ismét gyűjtést hirdetett, hogy újabb céljukat, a további költséghatékony működést megvalósíthassák. A legkisebb összeg is hatalmas támogatást jelent.

Így segíthetnek:
• Az alapítvány bankszámlaszáma: 11600006-00000000-52057508 (Erste Bank)
• IBAN száma: HU 05 1160 0006 0000 0000 5205 7508
• Paypal felülete: https://szimbiozis.net/paypal
• Ha adója 1%-át felajánlaná: 18432930-1-05
• Ha cégként szeretne adományozni, írjon e-mailt a kommunikacio@szimbiozis.net e-mail címre. A Szimbiózis Alapítvány közhasznú szervezet, így a TAO törvénynek megfelelő adományigazolást állít ki az összegről.
 

2024. december 22., vasárnap, Zénó

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás