Eredményes évet zár a Miskolci Foglalkoztatási Paktum

2019. december 10-én sor került Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programjának záró Paktumszervezeti ülésére, ahol a konzorcium tagjai számoltak be a 2019. évben elvégezett feladatokról, tevékenységekről. Mind a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, mind a Paktum iroda komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a projekt tekintetében az elvárt, időarányos indikátor számok teljesüljenek.

A Foglalkoztatási Főosztály adatai szerint a programba 2019. november 30-ig 1 255 fő került bevonásra, mely a megvalósítás kezdete előtt vállalt indikátorok 62%-át teszi ki. A munkáltatók a programba bevont személyek 45%-a után vették igénybe a 8+4 havi 100% bérköltség támogatást.

A program célcsoportjába tartozó álláskeresők legnagyobb részét, 61%-át azok teszik ki, akik munkanélküliséggel veszélyeztetettek, vagyis már legalább 3 hónapja folyamatosan álláskeresők, továbbá magas az 50 év feletti álláskeresők és az alacsony iskolai végzettségűek aránya is. A projektbe vonható célcsoporttagok elérése érdekében a Paktum által nyújtott szolgáltatások és tevékenységek népszerűsítése folyamatos annak érdekében, hogy az információk minél több fórumon keresztül eljuthassanak az álláskeresőkhöz.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal adatai alapján Miskolc Megyei Jogú Városban a regisztrált álláskeresők száma az elmúlt években csökkenő tendenciát mutat: míg 2016-ban 6,4 ezer volt az álláskeresők száma, 2019-re ez a szám 4,7 ezer főre csökkent, mely eredmény eléréséhez a Foglalkoztatási Paktum konzorciuma és partnerszervezetei is nagyban hozzájárultak.

Projekt megnevezése: TOP-6.8.2-15-MI1-2016-0001 számú „Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja” című projekt.