A Mizu Miskolc több, mint 25 ezer szavazattal, magasan a többi jelölt előtt nyerte meg az év vidéki programajánlója versenyt, az Év Weblapja pályázat kiírásában! A döntőbe 8 megyeszékhely/nagyváros programajánló és kulturális oldala jutott be, ahol a miskolci induló teljesen a háttérbe szorította a többi versenyzőt és magabiztosan győzedelmeskedett. Olyan városok oldalait utasította maga mögé, mint Pécs, Veszprém, vagy akár Debrecen.
A Mizu Miskolc közismert online programajánló Miskolcon és évek óta első számúnak számít a programok, események közvetítésében, ajánlásában. A 2019-es év kiemelkedően sok pozitív változást hozott a vállalkozás életében. Megújult a weboldal, kifejlesztésre került a Mizu applikáció, a régi partnerek megtartása mellett pedig több új üzleti kapcsolattal bővült a cég.
A Mizu Miskolc a Facebook-on napi szinten több mint 30 ezer embert szólít meg, és nagyon aktív közösséggel rendelkezik.
Az év csúcspontja és egyben méltó lezárása ez a díj, amit miskolci programajánló első ízben tudhat magáénak.
- Korábban még sosem nyert városi vállalkozás hasonló trófeát! Nagyon szépen köszönjük a rengeteg szavazatot a Miskolc és környékén élő embereknek! Ebből látszik, hogy milyen összetartóak vagyunk és, hogy a miskolciak a szívükön viselik a helyi értékeket. – nyilatkozta Szák András, a Mizu Miskolc vezetője.
Az Év Vidéki Programajánlója lett a Mizu Miskolc
Top 5
Időjárás
Partnereink
Csillagpont Rádió Alapítvány
3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 72-76
Telefon/fax: +36 46 515 276
E-mail: info@cspr.hu