Az Ellipsum Mikulás Trail elnevezésű viadal „király-számának”, a félmaratonnak Tóth Bence lett az abszolút győztese. A kismaratonon két aranyérem jutott a Pocsai családnak, hiszen Levente és Noémi is nyerni tudott.
A miskolci szezonzáró terepfutóversenyt december 8-án, vasárnap rendezte meg Miskolctapolcán és környékén a BIENNALE Nonprofit Kft. és a partner Marathon Club Egyesület. A félmaratont, kismaratont és gyermekfutamot magába foglaló esemény központját az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő aulájában, illetve előtte alakították ki a rendezők. A verseny az Aktív Magyarország Program támogatásával és a Miskolci Fürdők Kft. együttműködésével valósult meg. Az eseményt kínai és tanzániai futók avatták nemzetközivé. A verseny megkezdése előtt megérkezett a helyszínre a Mikulás is, aki édességgel kedveskedett kicsiknek és nagyoknak.
Elsőként, 10.00 órakor a 24,4 km-es, +622 méter szintemelkedéssel nehezített Mikulás Félmaraton mezőnye vágott neki a táv teljesítésének. A két körös verseny felénél Tóth Bence bő egy perccel vezetett Sántha Norbert előtt, akit a hazai és nemzetközi hosszútávfutás legendás alakja, az idén 60. évét betöltő Bogár János követett. A célba érkezésig ez a sorrend nem változott.
- Köszönjük a versenyzési lehetőséget, a fantasztikus vonalvezetésű pályát, ami az eső miatt kicsit nehezebb volt, de nem fogott ki rajtunk. – fogalmazott Tóth Bence, a félmaraton abszolút győztese. - Nagyszerű volt szalagozás és a szpíker is kiválót teljesített. Végre valahára, az év végén egy kis siker élmény is jött, hiszen felállhattam a dobogó legfelső fokára. Köszönöm a szüleimnek, hogy a reggeli eső ellenére elkísértek és kint a pályán, a terepen is segítették a frissítésemet.
11:00 órakor indult a 12,2 km-es Rudolf Kismaraton, melynek teljesítőire +311 méter szintemelkedés várt. Itt testvér-siker született, hiszen a férfi abszolútban Pocsai Levente, míg a női abszolútban Pocsai Noémi végzett az első helyen. A 11:15 órakor induló 1,6 km-es Manó futam fiataljai lelkesedésből és sportszeretetből vizsgáztak jelesre.
Valamennyi célba érkező egyedi befutóérmet kapott ajándékba. A futók - az üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. jóvoltából - 50 %-os belépési kedvezményt kaptak az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőbe.
Az érmek, serlegek és a Sajó Autó, a Bíbor Kiadó és a Miskolci Fürdők Kft. által felajánlott tárgyjutalmak, fürdőbelépők átadásában Makkai Anita, a házigazda cég marketing munkatársa működött közre.
Eredmények
Mikulás Félmaraton (24,4 km), férfi abszolút: 1. Tóth Bence (HKSE-Hegyikecskék Sportegyesület) 2:03:03 óra, 2. Sántha Norbert (Sajóvámos) 2:03:56, 3. Bogár János (DVTK) 2:16:02
Mikulás Félmaraton (24,4 km), női abszolút: 1. Csolák Mónika (Tiszaújváros) 3:34:44
Rudolf Kismaraton (12,2 km), férfi abszolút: 1. Pocsai Levente (DVTK SE) 57:09 perc, 2. Erdődi Péter (DVTK SE) 1:01:11 óra, 3. Huricha Bilige (kínai) 1:01:46
Rudolf Kismaraton (12,2 km), női abszolút: 1. Pocsai Noémi (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 1:03:16 óra, 2. Fischer-Colbrie Fédra (Miskolci Sportiskola-Nomád Terepfutó Suli) 1:13:17, 3. Korpás Rita, 1:18:04
Manó-futam (1,6 km), 10-12 éves kcs., fiúk: 1. Molnár Máté (Miskolci Sportiskola) 6:22 perc, 2. Keresztessy Dávid, 7:01
Manó-futam (1,6 km), 10-12 éves kcs., leányok: 1. Fischer-Colbrie Jázmin (Miskolci Sportiskola-öttusa) 5:49 perc, 2. Moczó Rebeka, 6:58
Manó-futam (1,6 km), 1-9 éves kcs., fiúk: 1. Beke András, 6:37, 2. Túróczi Nimród Zétény, 8:23
Manó-futam (1,6 km), 1-9 éves kcs., leányok: 1. Keresztessy Jázmin, 7:03.