Az előttünk álló hétvégén hetedik alkalommal adnak randevút egymásnak a Borsodcross kerékpárverseny résztvevői a borsodi vármegyeszékhelyen. A Cyclo-Cross Challenge sorozat idei 3. állomásának mezőnye november 18-án, szombaton a Miskolci Egyetem Sportközpontjában és annak környékén vetélkedik majd.
A cyclo-cross versenyen egyszerre rajtolnak el a különböző kategóriák indulói, hogy a
2,5-3,5 km hosszú körpályán, melynek talaja felváltva aszfalt és terep mérjék össze tudásukat. Az időjárási körülmények plusz próbatételt jelenthetnek a különböző akadályok mellett. A felnőtt férfiak számára a verseny 1 órát vesz igénybe, de természetesen kategóriától, korcsoporttól függően változnak a versenyidők. Az nyer, aki az utolsó körben legelsőként halad át a célvonalon.
- Ez már a hetedik Borsodcross versenyünk, mely eddig kétszer volt országos bajnokság, kétszer pedig Magyar-kupa futam, és idén harmadszor az ország legnívósabb versenysorozatának, a Cyclo-Cross Challenge-nek a része, annak is a harmadik állomása – tudtuk meg Dovák Dávid versenyigazgatótól. – Az idei erőpróba a miskolci VeloRunCoffee SE és az újbudai Superior koprodukciójában valósul meg. Az évek óta jól bevált helyszín ezúttal is a Miskolci Egyetem Sportközpontja, a Körcsarnok és annak környéke. A közkedvelt nyomvonalból ezúttal sem hiányozhat a híres-hírhedt UV-domb, mely a pálya legnehezebb része. A versenyre november 15-én, szerdán éjfélig a https://sportnaptar.hu/ubm-cyclo-cross-challenge-3-futam-miskolc_7D1E207... felületen lehet előnevezni. Ezt követően már csak a verseny napján, a helyszínen, legkésőbb a futamok előtt 1 órával lehet nevezni.
Rajtok és kategóriák
10:00: Hobbi MTB férfi/női
10:00: Hobbi CX férfi/női
10:45: U/WU9
11:00: U/WU11-13 15
11:30: U/WU15-17/WU19/WElite
12:30: U19-Elit-Master1
13:45: Master2/3/4