A rendezvény három napja során 60 fogyatékossággal élőkről szóló filmet láthat a közönség Budapesten, Egerben, Szolnokon és Szombathelyen. A filmfesztiválra 6 kontinens 33 országából 192 filmet neveztek az idei évben.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a 9. Magyar Speciális Filmfesztiválra, amely az egyetlen fogyatékossággal élőkkel foglalkozó tematikus filmes seregszemle a Kárpát-medencében.
A filmfesztivál versenyprogramját 2023. november 7-9. között lehet megtekinteni, több szakmai és kulturális kísérőprogram mellett. Idén először kibővítve a fővárosi helyszínt a rendezvény ideje alatt Egerben, Szolnokon és Szombathelyen is tartanak majd vetítések.
A rendezvény célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek gondolataira és érzéseire ráirányítsa a többségi társadalom figyelmét és ezzel segítse elő az elfogadást. A szervezők szakmai kerekasztal beszélgetéssel, Bud Spencer és Terence Hill Emlékzenekar jótékonysági koncertjével, valamint a Gömbös Olivér autizmussal élő fiatal filmes alkotó Futottam Holdversenyt című könyvének zenés, verses bemutatójával várják az érdeklődőket.
Az itt bemutatásra kerülő filmek nem csupán az alkotók önkifejezését segítik, hanem a társadalom számára is betekintést nyújtanak a sérült emberek világába. Ezek a filmek képi üzenetükkel könnyedén érthetők bárki számára, függetlenül sérültségtől vagy nemzeti hovatartozástól, továbbá erőt, hitet és élni akarást sugároznak, valamint hozzájárulnak a kulturális élet gazdagításához és a társadalom érzékenyítéséhez. A Magyar Speciális Filmfesztivál egy olyan esemény, ahol a fogyatékkal élők és a filmes szakma képviselői egyaránt lehetőséget kapnak a kreatív önkifejezésre és a közönség számára való megmutatkozásra.
A felkért szakmai zsűri a kreativitásért, a hiteles ábrázolásért, a segítés és a méltóság bemutatásáért oszt ki díjakat.
Időpont: 2023. november 7-9.
Ünnepélyes díjátadó, eredményhirdetés: 2023. november 9. 16 óra
Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház, Budapest VI. kerület Eötvös utca 10.