Szakképzési díjjal ismerték el a miskolci Információs Pontot

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara idén 10. alkalommal hirdette meg a Szakképzési Díjat, mely a magyarországi szakképzés megerősítésére irányuló kiemelkedő kezdeményezések legrangosabb elismerésének számít. 
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívására idén rekordmennyiségű, összesen 51 szervezet – vállalatok, szakképző intézmények, kamarák – nyújtott be pályázatot a három kategóriában. A Szakképzési Díj alapítása óta eltelt tíz év alatt benyújtott több mint 300 pályázat jól mutatja, hogy a DUIHK elkötelezett a szakképzés támogatása mellett, és igen nagy az igény a képzésben résztvevők körében a rendszer folyamatos továbbfejlesztése iránt.

A bíráló bizottság három kategóriában – motiváció, kooperáció, innováció – jelölte a pályázatokat a Szakképzési Díjra, az ünnepélyes díjátadásra 2023. március 21-én került sor.

A Miskolci Szakképzési Centrum már második alkalommal nyerte el a Szakképzési Díjat motiváció kategóriában, ezúttal a „Szakképzési INFORMÁCIÓS PONT indítása – A hely, ahol segítünk a karriertervezésben” című pályázattal.

Ebben a kategóriában azon újszerű kezdeményezések kaphattak díjat, melyek a szakképzés társadalmi elismerésének növelését mozdítják elő, kiemelve a képzési forma hosszú távú előnyeit mind a tanulók, mind a vállalatok, illetve a társadalom szempontjából. A vállalati pályázók között az eddigi évek során olyan vállalatok is pályáztak, mint az AUDI Hungaria Zrt., illetve a Miskolci Szakképzési Centrum duális partnere, a MOL Petrolkémia Zrt. vállalat Utóbbi részére a Miskolci Szakképzési Centrum ezúton is elismerését fejezi ki a kooperáció kategóriában elért eredményéért.

A díjátadó után Kiss Gábor kancellár és Molnár Péter főigazgató elmondta, hogy a belváros szívében, az országban elsőként létrehozott Képzési Információs és Élményközpont 2021 novemberétől működik és az általános iskolások támogatását tekintik a legfontosabb feladatuknak. A másik fontos cél az, hogy a felnőttek kapjanak támogatást a karriertervezésben, abban hogy milyen tanulási lehetőségeik vannak a szakképzésben. A projekt megvalósítását az ösztönözte, hogy a megváltozott szakképzési rendszer nyújtotta lehetőségekről minél szélesebb körű tájékoztatást adhassanak egy olyan helyen, ahol személyre szabott információkat nyújthatnak, kiegészítve ezt szórakoztató formában megvalósítható kompetencia felméréssel. Egyúttal szükség volt egy, a szakképző intézményektől független, frekventált helyen elérhető közösségi térre, ahol a szakmák népszerűsítése változatos programokkal megvalósítható.

A Szakképzési Infopont (Miskolci SZC Képzési Információs és Élményközpont Miskolc, Széchenyi István 0. 103.) a térség szakmai oktatási és képzési rendszerének teljes kínálatát mutatja be. Mindezt változatos formában teszi: a személyre szabott tanácsadáson túl csoportos, élményalapú karriertervező programokat is szerveznek. A diákok érdeklődésmérő számítógépes teszt alapján kapnak javaslatot, majd kiscsoportokban, játékos formában (pl. logisztikai társasjáték) ismerkedhetnek meg a szakmákkal, illetve a korszerű technológiákkal. Az Infopont közösségi találkozó hellyé is vált: szakmai előadások, versenyek, könyvbemutatók, kiállítások helyszíne, de tartanak nyári táborokat és szülőakadémiát és bemutatkozhatnak a vállalatok is.

2024. április 17., szerda, Rudolf

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás