Február 17-20. között rendezi a Hungexpo a 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítást, a FeHoVá-t. Az eseményen közel 200 kiállító vesz részt a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ legnagyobb pavilonjában

Kiállítói szempontból nehéz időszakban rendezi a Hungexpo az idei FeHoVá-t. A hasonló témájú európai rendezvények egy részét a szervezők kénytelenek voltak lemondani, vagy későbbi időpontra halasztani, de a magyar járványhelyzet és az ezzel kapcsolatos szabályozás lehetővé teszi a kiállítás megtartását.
A FeHoVa, a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozója már csaknem három évtizede a Hungexpo egyik legsikeresebb kiállítása, így nem véletlen, hogy a megszokottnál kevesebb kiállító is képes megtölteni a tavaly felújított A pavilont, amely a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ legnagyobb alapterületű kiállítási helye. A kiállító cégek többsége magyar, de jelen lesznek a környező országok képviselői is.

Az idei FeHoVa – az elmúlt évek sikeres kiállításaihoz hasonlóan – számos szakmai és közönség programot kínál a horgászoknak, vadászoknak és természetkedvelőknek.
A pavilon vadász részén idén is kiemelt helye lesz a trófeáknak. A dél-afrikai válogatás, az érmes magyar gím és dám trófeák és a Nadler szemle mellett madarak foglalják el helyüket a központi bemutatón. A vadászható fajok mellett külön szekciót kapnak a védett és fokozottan védett fajok is. Brian Jarvi „Afrikai Menazséria” című monumentális alkotásából készített mindössze 20 reprodukcióból egy példány az idei FeHoVa-n lesz látható. Idén lenne 91 éves Muray Róbert grafikus- és festőművész, akire műveiből összeállított bemutatóval emlékezünk a vadászat történetét, pedig a  „Pillanatok a vadászat múltjából – 140 éves az Országos Magyar Vadászati Védegylet” című fotókiállítás mutatja be.
A Vadász színpadon rendezik a többi között a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) trófeabírálati bemutatóját, a Vadászkürtös Fesztivált, a VIII. Ifjúsági Vadászkürtös Szóló Versenyt, valamint a X. FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokságot. Emellett számos élménybeszámoló és beszélgetés várja a látogatókat.
A horgászok idén is megvásárolhatják horgászjegyüket a kiállítás idején a MOHOSZ standján, ahol letehetik a horgász vizsgát is. A horgász szövetség most is várja a legkisebbeket a MOHOSZ Horgász suli.
A Horgász színpadon, az akváriumnál és a pergető medencénél horgász bemutatók, workshopok és beszélgetések lesznek a magyar horgászsport jeles képviselőivel. A hatalmas érdeklődésre tekintettel ezúttal is része lesz a kiállításnak a magyarországi vizek élővilágát bemutató óriás akvárium. 
Az F és G jelű pavilonokban a FeHoVa kiállítással egy időben rendezik a FeHoVa Winter Dog Show-t. A Nemzetközi Kutyakiállítást 10. alkalommal rendezi a MEOE Szövetség.

Egészségügyi tudnivalók
A kiállítás – az érvényben lévő jogszabályok figyelembevételével – 18 éven felüliek számára csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

Megközelítés
A közösségi közlekedéssel érkezők számára a Hungexpo ingyenes buszjáratot indít a kiállítás idején, az Örs vezér térről. A menetrend itt olvasható.
Az idei évtől az infrastruktúra fejlesztés eredményeképpen új parkolási szolgáltatással bővül a Hungexpo kínálata. Ennek célja, hogy a látogatók minél kényelmesebb körülmények között parkolhassanak, és a korábbinál gyorsabban és zökkenőmentesebben hagyhassák el a kiállítást.   A megújult Hungexpo területén GOLD parkolójegy előzetes, online vásárlására van lehetőség 10.000 Ft (bruttó) / nap áron. A GOLD parkolójegy csak a rendezvényre szóló belépővel vagy érvényes meghívóval vehető igénybe. A GOLD parkolójeggyel a látogatók a Kincsem park gazdasági bejáratán keresztül érkezhetnek és hagyhatják el a területet.
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. a kiállításra utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli, Zugló, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Kelenföld állomásokra.

A kiállítás nyitvatartása:
Csütörtökön: 9–18 óráig
Pénteken: 9–19 óráig
Szombaton: 9–18 óráig
Vasárnap: 9 – 17 óráig
A Hungexpo új mobil alkalmazása a FeHoVa kiállításon is letölthető és használható.  A mindkét nagy operációs rendszer áruházából letölthető app segítségével megtekinthető és kereshető a HUNGEXPO összes saját rendezvénye.
Az applikáció segítségével a látogatók
• kényelmesen és kedvezményesen vásárolhatják meg belépőjüket,
• kezelhetik regisztrációjukat és kapott e-ticketjüket,
• előre kiválaszthatják kedvenc kiállítóikat, megtervezhetik látogatásukat,
• tájékozódhatnak a programokról,
• könnyebben tájékozódhatnak a helyszínen.

Ugyancsak az alkalmazás segít majd a kiállító cégeknek az online ügyintézésben; a későbbiekben pedig számos hasznos funkcióval bővül majd.

Utazzon féláron a FeHoVa kiállításra!

A Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi kiállítás 2022. február 17-20. között 28. alkalommal várja az érdeklődőket a HUNGEXPO területén. A térség legjelentősebb vadászati kiállítására és egyben a legnagyobb hazai horgászbemutatóra utazók részére a MÁV-START és a GYSEV 50% alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, valamint Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Zugló állomásra.

A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály igénybevétele esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljesárú menetjegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazás legkorábban február 16-án 0 órától kezdhető meg, és a visszautazást legkésőbb a rendezvényt követő napon, február 21-én éjfélig be kell fejezni. Feláras vonat igénybevétele esetén az adott vonatra érvényes feláras jegyet meg kell váltani.

Az alkalmi menettérti jegy érvényesítése a rendezvény nyitvatartási idejében a passzázson a III. fogadócsarnok előtt lévő mobilpénztárnál lehetséges, visszautazásra csak akkor érvényes, ha azt a rendezvény helyszínén lebélyegeztetik. Ennek elmulasztása esetén az utas részére a jegyvizsgáló teljesárú egyúti jegyet, vagy az utast megillető egyéb kedvezményes egyúti jegyet állít ki és pótdíjat számít fel.

Bővebb információkért és jegyvásárlásért látogasson el a FeHoVa hivatalos oldalára.