Modellváltás: rugalmasabb, versenyképesebb felsőoktatást!

Ezek a fő célok - hangsúlyozta Prof. dr. Stumpf István, a modellváltásért felelős kormánybiztos a Miskolci Egyetemen tett hét eleji látogatásakor. A korábbi alkotmánybíró találkozott az Universitas Miskolcinensis Alapítvány tagjaival és tárgyalt az intézmény vezetésével is. Beszédében kiemelte azt is, az alapvető feladat továbbra is ugyanaz: a felsőoktatás rendszerének magasan képzett értelmiséget kell adnia a társadalomnak. Ehhez viszont elengedhetetlen az oktatói-kutatói munka színvonalának javítása, versenyképességének növelése. Stumpf István támogatásáról biztosította az egyetem vezetését, hozzátéve, hogy a jövőben is a térség meghatározó szellemi bázisaként kell kezelni a Miskolci Egyetemet.

A kuratórium elnöke, Dr. Varga Judit arról beszélt, az intézménynek még markánsabban kell megjelennie a hazai felsőoktatásban, és cél az is, hogy ismertebb legyen a nemzetközi porondon. Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a kuratórium tiszteletben tartja az egyetem autonómiáját és segíti a munkát, hogy a miskolci képzések még vonzóbbak legyenek, nemcsak a régióban, hanem az ország más területein élő fiatalok számára.
Prof. Dr. Horváth Zita rektor a többi között ismertette azokat a fejlesztéseket, amelyek révén az egyetem elérheti a megfogalmazott célokat. Ilyen például a Tudományos és Innovációs Park (Science Park), valamint az egyetemi könyvtár közeljövőben induló felújítása és bővítése.
Meggyőződése, hogy van alapja az optimizmusának, ugyanakkor nem elég a múltbeli eredményeket emlegetni. Azokra bázisként kell gondolni, az átalakulás pedig szívós és következetes munkát igényel. A Miskolci Egyetem számára továbbra is kiemelten fontos a város, a megye és az egész régió fejlődése.
Bejelentette: az intézmény együtt kíván működni a Tokaj-Hegyaljai Egyetemmel, például a Zempléni Nyári Fesztivál ideje alatt nyári egyetemek szervezésével.