Sokszoros véradókat, véradásszervezőket tüntettek ki

A Véradók Napja alkalomból a sokszoros véradók és a fáradhatatlan véradásszervezők, véradóbarát munkahelyek és a véradó mozgalom támogatóinak munkáját ismeri el a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A legrangosabb elismeréseket a Megyeháza Dísztermében adták át december 9-én. November 27-én ünnepeljük a Véradók Napját. Először 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Ebből az alkalomból a Magyar Vöröskereszt 1987-ben javasolta, hogy 1988-tól kezdődően november 27-én legyen a Véradók Napja. Sokszoros véradók, több éve a véradásszervezésben tevékenykedők, véradóbarát munkahelyek valamint a véradó mozgalom támogatói részesülnek ilyenkor hazánk legnagyobb humanitárius szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat elismeréseiben.

„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy hazánk biztonságos vérellátása közös ügyünk. Ebben a nehéz időszakban különösen fontos, hogy mindenki, aki teheti, segítse a betegek felépülését. A járvány ideje alatt is történnek balesetek, valósulnak meg olyan gyógykezelések és műtéti beavatkozások, melyekhez az emberi vér nélkülözhetetlen” – emelte ki a véradás jelentőségét Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke. Mint mondta, naponta 1800 véradóra lenne szükség ahhoz, hogy Magyarországon biztonságos legyen a vérellátás a műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. „A véradás pedig nekünk csupán néhány perc, 4,5 dl vér, ami másik három ember életét jelentheti.”

„Véradók nélkül nem működhetne az egészségügy” – ezt már Grubert Roland hangsúlyozta ki. A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója felidézte a korábbi díjátadókat, amikor több százan gyűltek össze a Megyeháza Dísztermében, hogy megünnepeljék az életmentő önkénteseket. „Ezen a három legrangosabb elismerésen kívül több kitüntetést is kiosztottunk megyeszerte: további 89 fő ötvenszeres, 25 fő hetvenötszörös, valamint 11 fő százszoros véradó nagylelkűségét méltányoltuk.”

A Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága, a megyei szervezet javaslatára Véradóbarát Munkahely díjat adományozott 2020-ban a HELL ENERGY Magyarország Kft-nek.  A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége 2009 óta kitüntetésben részesíti azokat a munkahelyeket, amelyek segítik a munkahelyi véradások szervezését, a véradó mozgalmat, és évente legalább két alkalommal helyszínt biztosítanak véradóeseményeknek. A HELL ENERGY Magyarország Kft. elismerését Nagy Andrea HR igazgató vette át.

A Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága, a megyei szervezet javaslatára Véradó Mozgalomért Ezüst Emlékérem kitüntetésben részesítette Földi Regina önkéntes véradószervezőt. Regina előző, és jelenlegi munkahelyén is lelkes véradószervezőként tevékenykedik megyénk két jelentős multinacionális cégénél 2014 óta, évente több száz véradót mozgósít beteg embertársaink felépülésének érdekében.

A Pro Vita díj a véradóknak adható legrangosabb elismerés Magyarországon, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ítél oda a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat javaslata alapján minden évben, a Véradók Napján. A Magyar Vöröskereszt Pro Vita díj elismerésben részesíti Szloboda Lászlót, aki 140 alkalommal nyújtotta karját önkéntes és térítésmentes véradás céljából, hogy vérével ismeretlen, gyógyulásra váró betegeken segíthessen.

A vér semmi mással nem pótolható! 2020-ban, ennek a nehéz, járvány által sújtott időszaknak köszönhetően világossá vált mindannyiunk számára, hogy az egészség a legnagyobb érték.