A legkisebb boszorkány története kel életre a gyerekközönség előtt a Kamaraszínházban szeptember 28-án. Lázár Ervin sosem akarja elhitetni a gyerekekkel, hogy a világ fekete-fehér, hogy a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a gonosz méltó büntetését. Ebben a mesében is, amelyben láncra vert sárkány, seprűn lovagoló boszorkányok, táltos lovak elevenednek meg, a rengeteg kaland, csoda és átváltozás mellett leginkább a szerelemről és az önfeláldozásról mesél úgy, hogy a gyerekekre gondolkodó emberekként tekint.

A legjobb, amit tehetünk egy mesével, ha elhozzuk a jelenbe, és nem egy vitrinben őrizzük, mint egy múzeumban – mondja Szabó Attila, aki nem csak rendezője az előadásnak, de az átiratot is ő készítette. – A színházban a jelen eszközeit használjuk, a jelenhez szólunk vele. Ebből indultam ki az átirat készítésénél is. Az eredeti Ámi Lajos mese, Lázár Ervin szövege és néhány saját részlet alkotja a színpadi adaptációt, ami a filmes világból építkező zenével és látvánnyal kerül majd a gyerekek elé, hogy egy varázslatos világba repítse őket. Elrugaszkodva a „jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését” mesei sablontól ez a történet sokkal színesebb dimenziókat nyit meg a kicsik előtt. Fontos, hogy egy olyan világot mutassunk meg a gyerekeknek, ami már a felnőtt kor felé halad, amiben már nem minden fekete-fehér, ahol nem egyértelmű út vezet a happy endhez, hanem kacskaringókon keresztül jutunk el egy erkölcsi tanulsághoz – hangsúlyozza Szabó Attila. – Egyszerre készítettem A legkisebb boszorkány és A kis hableány átiratát, és rájöttem, szinte ugyanaz a két történet mondanivalója: ahhoz, hogy változz, ki kell lépned abból a közegből, amit nem érzel a sajátodnak, de beleragadtál. A változás motivációja pedig az önzetlen szeretet. A legkisebb boszorkány bár a boldogság lehetőségét elveszíti, hőssé válik önfeláldozása miatt. A gonoszság helyett a segítséget választja, nem akar már ártani senkinek – mondja a történet tanulsága kapcsán a rendező.
Az Amarillát megformáló Rusznák Adrienn szerint is az a legfontosabb gondolat ebben a mesében, hogy vállaljuk önmagunkat és merjünk a szívünkre hallgatni. – Ha sokszor nem is lesz így boldog a végkifejlet, közben olyan őszinte szabadságot élhetünk meg, ami kárpótol mindenért. Amarilla boszorkányként nem érzi jól magát a bőrében, a gonoszságot, gonoszkodást nem ismeri, nem érti. És bár én az előadás végén már csak a takarásból hallgatom, hogy büntetésként milyen széllé is változott, de mindig mosolygok a függöny mögött – árulja el a színésznő. Hozzátette azt is, a legkisebb boszorkány karakterének kettősségét volt a legnehezebb, de legélvezetesebb megtalálni. – Azt a valakit, akit magam mellett szeretnék tudni, úgy segítem, hogy azzal egyre távolabb kerül tőlem. Sokszor össze is zavarodtam a próbák alatt: nekem ennek most örülnöm kell, vagy sem? Sok izgalmas fejtegetést hoztak ezek a kérdések.
A színház társulatának egyik új tagja, Koller Krisztián ezzel az előadással mutatkozik be a miskolci közönségnek. – Úgy látom, hogy jó helyre kerültem. Ez egy nagyon jó színház, nagyon erős társulattal. Öt bemutatóm is lesz idén, tehát sok lehetőséget is kaptam. Nem egyszerű persze pályakezdőként az egyetem védett közege után. Van bennem bizonyítási vágy is, igyekszem megmutatni, hogy nem véletlenül kerültem ide – vallja be a színművész. Az előadással kapcsolatban elmondta, szerinte tévedés, hogy a mesék csak gyerekeknek szólnak. A legkisebb boszorkány történetének is minden korosztály számára érvényes mondanivalója van a beteljesült és beteljesületlen szerelemről is.