Aki Kulka Jánost is újra tanította beszélni… - Varga Sarolta: klinikai logopédus, afázia-terapeuta, beszédtechnika-tanár

Mindközül az afázia kezelése áll hozzá a legközelebb, de a logopédia hagyományos eszköztárát is beépíti az afáziás-betegek rehabilitációjába. Varga Sarolta a közelmúltban Miskolcon a Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019 programsorozat nyitókonferenciáján tartott előadást, úgy is mondhatjuk hazatért Miskolcra, hiszen itt kezdte pályáját. 2013 óta dolgozik Budapesten a Szent Margit Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályán. A 80-as évek elején Miskolcon a megyei kórházban kezdett afáziás betegekkel foglalkozni, szép emlékei, sikerélményei azóta is elkísérik.

Országos ismertségét, elismertségét a Kulka Jánossal való közös munka hozta meg, akit újra megtanított beszélni. Véleménye szerint a közkedvelt színész azzal, hogy felvállalta betegségét a közvélemény előtt megismertette az emberekkel az afázia fogalmát. Esete példa lehet sokak számára, hogy van kiút a betegségből, még ha az hosszú és göröngyös is. Varga Saroltával Szász Anikó beszélgetett.