A Miskolci Nemzeti színház színésze, Simon Zoltán is a között az öt fiatal művész között tudhatja magát, akik Junior Prima Díjat vehettek át Színház és Filmművészet kategóriában. A rangos elismeréssel a kiemelkedő teljesítményt nyújtó 30 év alatti művészeket tüntetik ki. A színművészt – aki idén Vodafone Ösztöndíjban is részesült – legközelebb a Jóembert keresünk című zenés példázatban láthatja a közönség december 7-én.

Simon Zoltán 2012-ben diplomázott a Színművészeti Egyetemen, azóta a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. Olyan darabokból ismerheti a közönség, mint a Liliom, A mi osztályunk, vagy a Kivilágos kivirradtig. Az idei évadban szerepet kap a Három nővérben, az Édes Annában, valamint a Jó embert keresünk, az Ünnep és a Velencei kalmár előadásokban is.
A Junior Prima Díj mérföldkő
A színész szerint, amellett, hogy nagyon nagy megtiszteltetés, felelősséggel is jár a kitüntetés. – Mérföldkőnek érzem, a díj eddigi pályám olyan visszajelzése, ami talán az egyik legnagyobb szakmai elismerés és megerősítés, hogy jó, amit csinálok, vagy legalábbis fontos. Amolyan vállveregetés ez, ami ritka egy fiatal színész életében – magyarázza Simon Zoltán.
Úgy érzi, a Miskolcon töltött hét éves munkának köszönhető, hogy jutalmazták. – Különösen nagyra becsülöm, hogy vidéki színészként részesülhettem a díjban, hiszen a szakmai zsűri főként pestiekből áll, és az ottani fiatal színészek jobban szem előtt vannak – emeli ki a színművész. Hozzáteszi, úgy érzi, ez nemcsak számára, hanem a Miskolci Nemzeti Színház számára is elismerés, hiszen azt jelzi, hogy a színház híre és szakmai eredményei eljutnak Pestig és más vidéki városokba is.
„Ebben tudok kiteljesedni”
Simon Zoltán úgy fogalmaz, a színészetre hivatásként tekint. – Miskolcon, egy ilyen színházi műhelyben csak ezzel lehet igazán foglalkozni. Az energiáim a „munkára” összpontosulnak és ebben tudok kiteljesedni – foglalja össze Simon Zoltán.
A színház mellett egy sorozat munkálatait is bele kell szorítania egyébként is sűrű időbeosztásába. A színművész elmondta, egyre több filmes megkeresés érkezik hozzá, a legújabbak közül volt olyan, amit le kellett mondania, hiszen nem fér bele az idejébe, de mint mondja, ezeket nem bánja, hiszen amikor a színházban leszerződik egy évadra, az egy felelősségteljes döntés és lojalitást feltételez. – Természetesen, ha van lehetőség „alkudozni” és úgy alakítani az időbeosztást, hogy más munka is beleférjen, akkor élek ezzel a lehetőséggel, mert ez nem csupán engem épít, de véleményem szerint a színháznak is jót tesz, ha színészei több helyen feltűnnek – hangsúlyozza.
Film vs. színpad
A színházban a „szöszölést” élvezi: azt, hogy sokat gondolkodnak, sokat próbálnak, az alkotás megszületésének folyamatát szereti, annak összes buktatójával és csúcspontjával. – Ez dolgoztatja a lelkemet, az egész létemet, és ezt nagyon élvezem – mutat rá Simon Zoltán.
Tapasztalata szerint a film teljesen más műfaj. – Egy forgatáson rögtön toppon kell lenni, sokkal kisebb időintervallumon belül kell nagyon koncentrálni, hiba nem fér bele. Ez egy olyan műfaj, amit szintén tanulni kell – teszi hozzá.
Sportból hozott tapasztalat
A színművész a színház előtt sportkarriert épített vízilabdázóként. Ekkor szerzett tapasztalatait át tudja ültetni a színészi mindennapokba. – Rengeteg közös pontot találok a sportban és a színházban. Mindkettő csapatjáték, vannak feladatok, amiket el kell végezni, vannak kihívások, amik elé állítanak és meg kell ugrani őket, soha nem szabad feladni, helyt kell állni, nem odébbállni: néha túl sok rajtunk a nyomás, néha „kispadra ültetnek”, akár a sportban, de ki kell tartani és tovább kell küzdeni.
– Azok a legnehezebb időszakok a pályán, amikor olyan a feladat, hogy nem látom hol vagyok benne én. Akkor nehéz, amikor úgy érzem, hogy csak a „szakmámat kell gyakorolni”, és havi bérért játszani – magyarázza a színművész.
Elmondása szerint az elmúlt években kapott olyan szerepeket, amelyekben tudott fejlődni és megérezni, hogy miért szeretne színész lenni. Úgy érzi, ebben a hét évben megtalálta a helyét, azt, hogy miért akarja ezt csinálni. Szerepeire is visszaemlékszik, melyekre mérföldkövekként tekint. Ilyen a Liliom, ami egész pályája során ott lesz vele, de megemlíti a Mi osztályunk, valamint a Woyzeck-béli szerepeit is, de ide sorolja a Kivilágos Kivirradtig előadást is, a Hideg gyermek pedig katartikus pillanatokkal teli produkció volt számára.
„Magammal is kritikus vagyok”
– Kevés olyan ember van, aki jobban tudna engem kritizálni saját magamnál. Magammal is kritikus vagyok, a másoktól kapott vélemények nem bántanak, mert nincsenek tévképzeteim. Látom, hol hibáztam, keresem ezeknek az okait és próbálom kijavítani – fejti ki a színművész.
Szerinte a művészlétben rendkívül fontos, hogy a saját örömeikről és kínszenvedéseikről is beszélni akarnak, meg akarják osztani másokkal, már-már kicsit kényszeresen is, de mint mondja, ez a színészek keresztje.
– Ha valahol lehet a titkainkról beszélni, anélkül, hogy ez egy személyes üggyé válna, az a színpad – teszi hozzá.
Olyan színész szeretne lenni, aki nem hazudik a színpadon. – Minden este úgy állok fel a színpadra, hogy tudom, azok az emberek akkor látják először az előadást, abban a pillanatban élik azt át. Nekem pedig kötelességem megmutatni minden este mindazt, amit érdemes látniuk. Nem szeretnék egy középszerű, a fizetéséért játszó, hivatástudatot maga mögött hagyó színész lenni – mondja őszintén Simon Zoltán. Szeretné megtartani a frissességet, az érdeklődést, a figyelmet és az alázatot a szakmája és a művészet iránt, mert akkor mindig lesz értelme felmenni a színpadra – hangsúlyozza végül a színművész.