Sok-sok zsáknyi takaró, játék, eledel és tisztítószer gyűlt össze a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány pártfogoltjai javára meghirdetett akció keretében. Az adományokat október 12-én, pénteken adták át a MÁSA menhelyén, köszönetet mondva minden olvasónak, adományozónak.
Az ember legjobb barátja a könyv – és a kutya. Ezzel a mottóval hirdette meg adománygyűjtő akcióját a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár az állatok világnapja (október 4.) alkalmából. Az Országos Könyvtári Napok ideje alatt, október 1–7. között várták a takarókat, állateledeleket, játékokat és minden, a MÁSA munkáját segítő eszközt a Görgey utcai központi épületben és a fiókkönyvtárakban.
Az adomány pénteki átadásakor jól látszott: egyetlen hét alatt kisteherautónyi segítséget kapott a MÁSA a könyvtár olvasóitól. Az adományok között természetesen ott volt a könyvtári dolgozóké, és maga az intézmény is összeállított egy kis csomagot – de nem az állatok, hanem a dolgozók számára, hiszen jegyzetfüzetre, tollra, pólóra, egyéb irodai eszközökre biztosan nekik is szükségük van. Kisfalvi Nyina, a MÁSA elnöke örömteli meglepetéssel fogadta ezt, mert, mint mondta, az állatok sokszor kapnak kisebb-nagyobb ajándékot, de olyanra nem nagyon emlékszik, hogy a munkatársak is kaptak volna.
Dr. Prokai Margit, a könyvtár igazgatója ez alkalomból bejelentette: az együttműködés biztosan folytatódik. Lesz még adománygyűjtés, de más formáját is megtalálja a könyvtár a támogatásnak. Hiszen számos lehetőség adott erre akár közvetett, akár közvetlen módon. A József Attila Könyvtárban például most is, egészen november 17-éig látható a MÁSA önkénteseinek állatfotóiból rendezett kiállítás.