Augusztus 25-én pappá szentelte Elek László jezsuitát Ternyák Csaba egri érsek Miskolcon, az Isteni Ige-templomban. Elek László SJ kilenc éve jezsuita, és másfél évtizede készült a papságra. Laci az egyház ölén nőtt fel – mutatta be Vízi Elemér SJ tartományfőnök a szentmise kezdetén –, hiszen családjában, a Regnum Marianum közösségben és a piaristáknál formálódott, majd az esztergomi szemináriumban és Rómában tanult. 2009-ben lépett be a jezsuitákhoz, magisztériumát Miskolcon végezte, majd Bostonban speciális tanulmányokat folytatott, 2017 óta pedig a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium iskolalelkészségén szolgál.
Itt, a gimnázium mellett álló Isteni Ige-templomban kapta meg az egyházi rend szentségét. Nagyon sokan jöttek el Miskolcra, hogy részt vehessenek László szentelésén. Jelen volt Jelenits István, aki a piaristáknál nemcsak Laci, de az édesapjának is tanára volt, és Kaposvárról Balás Béla püspök atya. (Mint az egyik regnumos vendég elmondta, a Regnum Marianum kisszámú küldöttséget tudott csak küldeni, mert sajnálatos módon ugyanebben az időben vezetői találkozót tartottak.) Természetesen nagy számban érkeztek a rendtársak, a jezsuiták „apraja-nagyja”, aki csak el tudott jönni szolgálati helyéről. Sokan jöttek el régi és jelenlegi jezsus diákok, a gimnázium tanárai és munkatársai, és számos padsort töltött meg László kiterjedt családja, szülei, testvérei és családtagjai, köztük pap nagybátyja, Kemenes Gábor atya, és szerzetes nagynénje, dr. Kemenes Ágnes szociális nővér, több rendtársnővel együtt.
Bár a templomot zsúfolásig megtöltötte az ünnepi ruhás gyülekezet, mégis családias és meghitt volt a hangulat, hiszen szinte mindenki rokon, barát, tanár, tanítvány vagy kolléga volt. Az egybegyűlteket Vízi Elemér köszöntötte, felidézve László papi jelmondatát, melyet a Filippiekhez írt levélből választott: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! Jóságotok legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel van!”. Az evangélium után, mely Szent Máté könyvéből kifejezetten a papokhoz szól, provinciális atya szólította a szentelendőt, és e szavakkal tanúsította alkalmasságát az áldozópapságra: „rengeteg próbatétel után, melyeket kiállt, és az őt ismerő illetékesek véleménye szerint is, mely hozzám eljutott, bebizonyosodott, hogy hűséges az elhívásához, és méltónak bizonyult az áldozópapságra”.
Ternyák Csaba érsek úr homíliájában László papi jelmondatának kapcsán a keresztény örömről beszélt, mely sokkal több a szomorúság vagy reménytelenség hiányánál, hiszen örömünk Jézus Krisztusban van: Ő örömünk oka, neki köszönhetjük megváltásunkat és életünket. Ez az öröm az, melyet Jézus ad nekünk, aki mindent elkér tőlünk, de sokkal többet ad cserébe. Az érsek úr kiemelte, hogy az életszentség útján, melyre Jézus meghívta, Laci is az életet és a boldogságot kereste. Nem azonnal talált rá jezsuita hivatására, hanem lelkében hosszasan érlelődött a döntés, új próbatételeket állt ki, és kész volt hivatásáért áldozatot hozni. Idézte László bemutatkozó szavait: „Találkoztam az Istennel, aki annak ellenére – sőt éppen azért és úgy – szeret és meghív, hogy gyenge és esetlen vagyok. Arról álmodom, hogy mások is találkozzanak vele. Talán munkáimon, sőt rajtam keresztül.” Az érsek úr méltatta László munkáját, melyet a zsolozsma mobilalkalmazás kifejlesztésével végzett, s megerősítette, már eddigi munkáinak segítségével sokakat hozzásegített az Istennel való találkozáshoz. Ternyák Csaba kifejtette, hogy Jézus kemény szavai a farizeusokhoz és az írástudókhoz szóltak, a papokhoz, akiktől elvárja a Mester, hogy ne legyenek képmutatók, hatalmaskodók, hanem éljenek testvériségben és kölcsönös szolgálatban. A keresztség által minden hívő részesül a királyi papságban, valamennyien papok vagyunk. Néhányan pedig – a diakónusok, áldozópapok és püspökök – meghívást kapnak a szolgáló papságra. Az ő feladatuk, hogy megújítsák a világmegváltó áldozatot, és szeretetben élve szolgálják, és az igével táplálják, a szentségekkel megerősítsék a királyi papság tagjait. Végül az egybegyűlt jezsuitákhoz is szólt: köszönetét fejezte ki, hogy a rend jelenlétével és szolgálatával, a plébánia és a gimnázium fenntartásával kiemelkedő missziós központtá fejlesztette a városnak ezt a részét. Befejezésként érsek úr hálát adott Istennek a felszentelendő jezsuitáért, hogy meghívta a papi életre, és megköszönte mindenkinek, szüleinek, pap nagybátyjának, szerzetes nagynénjének, tanárainak, lelkipásztorainak és rendtársainak, hogy idáig segítették. A homíliát követően a Mindenszentek litániája következett, melynek során a szentelendő arccal a földre borulva feküdt, ezzel is kifejezve teljes önátadását, majd az érsek magához hívta, szíven ütő bensőségességgel kedves fiának szólította, és megkérdezte szándéka felől, hogy valóban akarja-e az áldozó papság rendjét. László szilárd hangon válaszolta: „Akarom! Akarom, Isten segítségével!”, majd engedelmességet fogadott rendi elöljárójának és megyéspüspökének. A papszentelés csúcspontja a kézrátétel, a papság szentségének átadása, mely egészen az első apostolokig visszavezethető. (forrás: keresztenyszemle.hu)
