Lassítsunk! Fékezzünk! Kerüljük és tanuljuk meg kezelni a stresszt! – Erre figyelmeztet a Magyar Kardiológusok Társasága

Az állandó feszültség még a gyerekkori elhízásnál is komolyabb kockázati tényező. Ezt igazolták egy 52 országra kiterjesztett vizsgálat eredményei. A kutatás során az is kiderült, hogy a munkahelyi állandó stressz-hatásnak kitett dolgozók infarktuskockázata, kétszerese az átlagos körülmények között dolgozókéhoz képet. Egy váratlan trauma, az állandósuló rohanó, leterhelt életmód, mind-mind okozat stresszt és a következmény tragikus lehet. Ezzel viszonylag sokan tisztában vannak. Azzal azonban kevesebben, hogy milyen veszélyeket rejt a szív- és érrendszeri betegség vagy a szívinfarktus kockázata szempontjából a gyermekkori stressz. Az e téren szükséges ismereteket bővíthették mindazok, akik figyelmesen hallgatták dr. Becker Dávidot, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkárát, akivel Monos Márta beszélgetett a Csillagpont Rádióban.