A szolgálat vasárnapra a viharos szél miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyére harmadfokú piros figyelmeztető előrejelzést adott ki. Az OMSZ azt írta, vasárnap a déli órákban egy gyors mozgású hidegfront halad át az ország felett észak-déli irányban, a délelőtti órákban viharos 60-85 kilométeres széllökések lehetnek, amelyek később többfelé 70-150 kilométeressé is erősödhetnek.
A kora esti órákig elsősorban gomolyfelhők, illetve záporok környezetében a Dunántúl északi és középső területein, illetve a középső országrészben rövid időre néhány alkalommal 110-125 kilométeres széllökések is előfordulhatnak, de a kissé magasabban fekvő területeken, illetve a Balaton térségében 125-140 kilométeres széllökések is lehetnek.
Az Időkép szerint vasárnap kifejezetten szeles, hideg időre van kilátás. A délután folyamán egy markáns hidegfront érkezhet északnyugat felől, mely több fokkal hidegebb levegővel árazthatja majd el a Kárpát-medencét.
A hideg levegő viharos, helyenként orkán erejű északnyugati széllel és helyenként jelentősebb mennyiségű csapadékkal érkezik meg. A legnagyobb széllökések a magasabb hegyeinkben és a Balatonon a 120-140 km/órát is elérhetik.
Szedjük be a virágokat és ne álljunk autónkkal fák alá!
Vasárnap a déli órákban egy gyors mozgású hidegfront halad át az ország felett észak-déli irányban. A front előtt a délelőtti órákban viharos (60-85 km/h) széllökések kísérhetik a délnyugati szelet. A front mentén a szél hirtelen északnyugatira fordul és rövidebb időre többfelé viharossá (70-115 km/h) fokozódik. A 100 km/h feletti széllökések az ország egy északnyugati-délkeleti tengelye mentén az ún. szélcsatornában valószínűbbek helyenként. A front mentén helyenként villámtevékenységre is van esély, nagyobb valószínűséggel a középső területeken.
Ezt követően várhatóan a kora esti órákig elsősorban gomolyfelhők, illetve záporok környezetében nagyobb valószínűséggel a Dunántúl északi és középső területein, illetve a középső országrészben rövid időre néhány alkalommal 110-125 km/h közötti széllökések is előfordulhatnak síkvidéken. Az ország egyéb területein, elsősorban a Dél-Alföld térségében egy-egy 110 km/h körüli vagy feletti széllökés nem zárható ki. A kissé magasabban fekvő területeken, illetve a Balaton térségében egy-egy 125-140 km/h körüli széllökésre is van esély.
A legfrissebb előrejelzések szerint magasabb hegységeinkben az esőt estétől átmenetileg havas eső, havazás is felválthatja, megmaradó, összefüggő hóréteg azonban várhatóan nem fog kialakulni.