A legmagasabb fokú, vörös riasztást rendelte el az Országos Meteorológiai Szolgálat Borsod-Abaúj-Zemplén megyére. Erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban holnap napközben a Nyugat-Dunántúlon, illetve késő délutántól északkeleten lehetnek felszakadozások. A nyugati határvidéket leszámítva sokfelé lesz csapadék, keleten, északkeleten jelentős mennyiség is lehullhat. A riasztás csütörtök éjfélig érvényes, és azért adták ki, mert Borsodban 24 óra alatt több mint 50 mm csapadék hullhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten gyakran megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 12 és 17 fok között valószínű.