Jön a Mihalicza-ösztöndíj - Az ápolói mesterképzésre jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány

a fotó illusztráció, forrás: internet

a fotó illusztráció, forrás: internet

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre (MSc) jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a Mihalicza-ösztöndíj 1 milliárd 150 millió forintos keretösszeggel pályázható. Hozzátette: a képzés első félévében az ösztöndíj mértéke 640 ezer forint is lehet, a második félévtől pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeget lehet elnyerni.

Az államtitkár azt mondta, a kormány nem tagadja le, hogy munkaerőhiány van az ágazatban, de minden lehetséges eszközt megragad ennek csökkentésére, és a most bevezetett ösztöndíj is ezt szolgálja.

Betlehem József miniszteri biztos elmondta, idén szeptemberben három orvosegyetemen indul meg a képzés 100-100 fős keretszámmal. Jövő februárban a Semmelweis Egyetem keresztféléves képzés keretében kapcsolódik a programhoz.

A képzések hat szakmai területen - az aneszteziológia, az intenzív terápia, a perioperatív, a sürgősségi, a geriátria és az alapellátás területéhez kapcsolódva - indulnak. A végzés 2019 tavaszára várható.

A miniszteri biztos jelezte, az európai régióban mindenhol munkaerőhiánnyal küzdenek, de remélik, hogy a most bejelentett Mihalicza-ösztöndíj elég motiváló erőt jelent majd a szakmában dolgozóknak. Az ösztöndíj feltétele - hasonlóan a rezidenseknek nyújtott támogatáshoz -, hogy a képzés után öt évig Magyarországon, de három évig közfinanszírozott egészségügyi intézményben kell elhelyezkedniük az MSc-fokozatot szerzőknek.

A kormányzat azt reméli az ápolói mesterképzés bevezetésétől, hogy hatékonyabb lesz a betegellátás és nőni fog a betegek elégedettsége.

Ónodi-Szűcs Zoltán kitért arra, tovább dolgoznak azon, hogy megfelelő protokollokat és kompetenciaszabályokat hozzanak annak érdekében, hogy a jövőben egyértelmű legyen, mi az orvos és mi egy mesterképzést szerző szakápoló feladata.

Az államtitkár utalt arra is, hogy a képzésre jelentkezés miatt kieső munkaerőhiányt valamilyen módon pótolja majd a kormányzat a kórházaknak.

Jelezte, az elmúlt években számos intézkedés szolgálta az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány csökkentését. Megemlítette a béremelést, amely az elmúlt évben 20 milliárdos, idén pedig több mint 100 milliárd forintos nagyságrendet jelent. A rezidensösztöndíjakra eddig 8 milliárd forintot fizettek ki, az egészségügyi szakközépiskolát választóknak indított ösztöndíjprogram kerete pedig 4,4 milliárd forint - ismertette.