Fejlesztések a megyei kórházban - interjú Csiba Gáborral

Három témában tartott sajtótájékoztatót Csiba Gábor a B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosa. 

1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház pályázatot nyújtott be 2016.decemberében az 56-os emlékévhez kapcsolódóan a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Büszkeségpont pályázatára.

A székhely intézmény „szívében” a Csillagpont Épület előtti díszes kialakítású téren egy új emlékművet hozunk létre az 1956-os forradalom emlékére - mondta a sajtótájékoztatón Csiba Gábor főigazgató főorvos. A kép még csak a látványterv, de nem kell sokáig várni a megvalósulásra sem, hiszem Varga Éva szobrászművész alkotása április végén kerül felavatásra a Csillagpont épülete előtt.

 

2. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program KEHOP-5.2.10-16-2016-00081 azonosítószámú pályázata keretében 207,6 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segíti a projektnek az eredményes megvalósulását, amely során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvos- és nővérszállóként üzemelő épületeinek épületenergetikai felújítása valósul meg.

Magyarországon az energiafelhasználás mintegy 40%-a épületekben történik. Ha ezeket jól szigeteljük, és megújuló energiaforrásokat használunk, gyermekeink, unokáink nemzedékeinek energiabiztonságát is megteremtjük. Ehhez nyújt segítséget a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program KEHOP-5.2.10 azonosítószámú felhívása. A felhívás kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és EU stratégiával – ösztönözni az energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását és elősegíteni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. A konstrukció hozzájárul az épületek energiahatékonyságának javítására és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházások megvalósításához, a fosszilis energiahordozó-megtakarítás következtében hazánk ÜHG (üvegházhatású gázok) kibocsátásának csökkentéséhez.

A projekt keretében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház öt darab, jelenleg orvos- és nővérszállóként üzemelő épületének teljes körű energetikai felújítása, korszerűsítése valósul meg. Valamennyi épület esetében külső homlokzati hőszigetelésre, korszerű műanyag homlokzati nyílászárók beépítésére és a tetők hőszigetelésére kerül sor.

A projekt eredményeként várható éves energiafogyasztás csökkenés 995 658 kWh/év, mely következtében az üvegházhatást okozó gázok éves csökkenése 202 tonnára tehető. A beruházás következtében az éves energiaköltség megtakarítás 13,6 millió forintra tehető. A kivitelezés még tavasszal megkezdődik. 

 

3. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program KEHOP-5.2.11-16-2016-00051 azonosítószámú pályázata keretében 242,5 millió forint támogatás segíti annak a projektnek az eredményes megvalósulását, amely során 419,76 kW összteljesítményű napelemes kiserőművek kerülnek telepítésre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Intézményein. 

A KEHOP-5.2.11 azonosítószámú felhívás célja, hogy hazánk a megújuló energiaforrásokból előállított energiának a 2020. évi teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt részarányára elérje a 13%-ot. 
A felhívás kiemelt célkitűzése volt- összhangban a hazai és EU stratégiával - ösztönözni a decentralizált, épülethez kapcsolódó környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító fotovoltaikus rendszerek elterjedését, így támogatni a központi költségvetési szervek meglévő fosszilis alapú villamosenergia felhasználásának megújuló energiaforrásra való teljes vagy részleges kiváltását. A támogatott fejlesztések hozzájárulnak a megújuló energiaforrás felhasználás növeléséhez és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

A projekt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház 2 telephelyét érinti, az egyik a központi telephely, a másik a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórházi telephely. 

A projekt keretein belül, telephelyenként egy-egy 209,88 kW összteljesítményű napelemes kiserőmű kerül telepítésre, melyek mindösszesen 429.000 kWh energiát képesek megtermelni. 

A miskolci telephelyen 186 kW inverter csatlakozási teljesítmény és 209,88 kW napelempanel teljesítmény kerül elhelyezésre. A rendszer összesen 214.000 kWh villamosenergia megtermelésére képes, mely a fenntartó számára mindösszesen bruttó 5.400.404,- Ft megtakarítást eredményez éves szinten.
A szikszói telephelyen ezek alapján 187,5 kW inverter csatlakozási teljesítmény és 209,88 kW napelem modulmező teljesítmény kerül elhelyezésre. A rendszer összesen 215.000 kWh villamosenergia megtermelésére képes, mely a fenntartó számára, a helyi energiaárakat figyelembe véve mindösszesen bruttó 5.425.640,- Ft megtakarítást eredményez éves szinten. A kivitelezés várható megkezdésének időpontja: 2017.I. negyedév.