Prevenció

Szűrővizsgálattal megelőzhető a baj! – AIDS világnap december 1.

A rendszeres szűrés és a korai felismerés az egyetlen módja, hogy a HIV-fertőzés esetén időben megkezdődhessen a kezelés. A térítésmentesen igénybevehető szűrések fontosságára hívja fel a figyelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal az AIDS világnapján.

Prevenció

Olcsóbb lesz a bárányhimlő elleni védőoltás a miskolci első osztályosoknak. Az oltási költségek kétharmad részét átvállalja az önkormányzat, így a szülőknek csak ötezer forintba kerül a két vakcina. A bárányhimlő a leggyakoribb fertőző betegség hazánkban.

A Romániával határos megyékben meg kell erősíteni a járványügyi felügyeletet.

„Egészséges életmóddal az egészséges vesékért!” – így hangzik a szlogenje 2017-ben a Vese Világnapi országos programsorozatnak, amelyet március 9-én rendeznek meg, s amelyen elsősorban az elhízás káros következményeire és annak vesebetegségekkel kapcsolatos...

Egy gondos szülő már két-három esztendős korában elviszi gyermekét a fogorvoshoz a szakember, dr.

Az egészséges idősödésről, az egészséges időskor megéléséről és a prevenció jelentőségéről tájékoztatta a Csillagpont Rádió hallgatóit a stúdió vendége, dr. Felszeghy Sára egyetemi docens.

Az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentráció túllépte a tájékoztatási küszöbértéket ezért a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet és a 30/2013.(X.1.) önkormányzati rendelet alapján Miskolcon elrendelték a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát....

25 éves a Budapesti Korai Fejlesztő Központ. A kezdetekről, a nehézségekkel teli jelenről és a jövő feladatairól beszélgettünk az intézmény alapító gyógypedagógusával, Czeizel Barbarával.

Adj vért, és ments meg három életet – címmel véradásra biztatja a civileket a Magyar Vöröskereszt és a Vérellátó Központ. Mi a helyzet B-A-Z-megyében? Erről kérdezi Grúbert Rolandot a Magyar Vöröskereszt B-A-Z Megyei Szervezetének elnökét Monos Márta.

Egy új, magyar fejlesztésű applikáció segít a diabétesszel élőknek nyomon követni vércukorszintjüket és ezzel kordában tartani betegségüket. Erről kérdezi az applikációt kifejlesztő 77 Elektronika Kft orvos-igazgatóját, dr.