A mi kórházunk

Miskolcon „Vándorsebészként” kezdte - interjú Dr. Mátyás Lajos érsebésszel

Augusztus utolsó napján még ügyelt Vásárosnaményban a kórházban, szeptember elsején pedig már (ahogy szarkasztikus humorával mondta) „vándorsebész” volt Miskolcon. Hirtelen elhatározásnak tűnik, pedig ez korántsem jellemzi dr. Mátyás Lajost. Sokkal inkább a megfontoltság, a tudatos építkezés. A B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgató-helyettese, az Ér- és Endovascularis Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa, a Csillagpont Rádió igazgatója, ezúttal vendégként érkezett a szerkesztőségbe.

A mi kórházunk

A gyermeksebészet területén végzett több, mint öt évtizedes, kiemelkedő színvonalú szakmai és vezetői munkája, a kárpátaljai magyar és ukrán gyermekek egészsége érdekében végzett, fáradhatatlan önkéntes tevékenysége elismeréseként nemzeti ünnepünk, március 15-e...

Javítani az orvos-beteg kapcsolaton! Ez is célja annak a Betegakadémiának, amelyet útjára indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálata.

Ez a jelszava az idei, 2023-as Vese Világnapjának, s ennek szellemében szerveződtek és szerveződnek azok a találkozók, programok, amelyeken a szakemberek hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a szűrések jelentőségére és a rendszeres vizsgálatok nélkülözhetetlen...

A kórházi szociális munkás elsőrendű feladata, hogy segítse a kommunikációt, az együttműködést az egészségügyi szakszemélyzet, az orvos és az ápolást végzők, valamint a beteg között.

A Magyar Országgyűlés 2014-ben hozott határozata értelmében Kossuth Zsuzsanna születésapján, február 19-én ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját hazánkban. Juhász Ildikó a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara B.-A.-Z.- Megyei Területi Szervezetének általános...

2023-ban is folytatja adománygyűjtő programjait, közösségi futásait, jótékony célokat szolgáló versenyeit a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület, amelynek titkára Gulyásné Pásztor Mónika volt a Csillagpont Rádió vendége kedden reggel.

Már a diagnózis kezdetétől fogni a betegek kezét és a korábbinál szélesebb körű, komplexebb segítséget adni.

A Központi Kórház Fizioterápiás Osztályának munkatársa a közelmúltban balneoterápiai szakképzettséget szerzett a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban az ügyintézések megkönnyítése érdekében február 6-tól HR Ügyfélszolgálati Iroda nyitotta meg a kapuit. A jelentős innováció mérföldkő a humánerőforrás és a munkaügyi feladatok tekintetében.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét eseményeit idén tizedik alkalommal szervezte meg hazánkban a Mályvavirág Alapítvány. Tóth Icó a szervezet elnöke elmondta: Magyarországon minden évben mintegy ezer méhnyakrák-diagnózist regisztrálnak.

2024. április 19., péntek, Emma

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon