Közélet

Repülő autók, robotok által végzett műtétek – így képzelik el a magyarok a jövőt egy kutatás szerint

Minden ötödik magyar szerint elképzelhető, hogy a műtéteket teljes mértékben robotok végzik majd, és közel felük kíváncsian várja hogyan fogja megváltoztatni közlekedési szokásainkat az önvezető vagy éppen repülő autók a jövőben – derült ki a National Geographic országos reprezentatív felméréséből. A kutatás arra kereste a választ, hogyan képzelik el a jövőt a magyarok: milyenek lesznek az életkörülmények a Földön, mit gondolnak az űrturizmus fejlődéséről, illetve milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának a mindennapi életükben.

Közélet

A MÁV, a MÁV-START, a megyei balesetmegelőzési bizottság és rendőrkapitányság utasbiztonsági kampányt tart június 8-án Egerben, 9-én Füzesabonyban, valamint 12-én és 13-án Miskolc Tiszai állomáson, 9 és 12 óra között.

,,Fontos az empátia és az elhunytak tisztelete”- röviden így foglalta össze Józsa István hitvallását, aki Miskolc Város napján 2017-ben Nívó-díjat vett át a város vezetésétől. Józsa István egy olyan hivatást választott, amelyről keveset beszélünk, és ahogy az...

Miskolci Andrea a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház finanszírozási igazgatója volt a Csillagpont Rádió vendége kedden reggel. Finanszírozás és kontrolling ezek voltak a beszélgetés kulcsmomentumai.

Részben valós, részben költött tartalommal bír Hajnal József első könyve, amelynek a szerző a Mákdobáló címet adta. Hogy miért és hogy mit akar az olvasó tudtára adni ezzel? Erről is beszélt a Csillagpont Rádió szerdai műsorában Monos Mártával.

A hazai kórház integrációk közöl a miskolci zárult le a leghamarabb. A munka jogi részét irányító Dr.

Friss diplomásként az ózdi kórházban kezdte a gyógyító munkát. Azután Megyaszón, hosszú évek óta pedig már Arnóton látja el a háziorvosi teendőket dr.

A Zsongó Lillafüred elnevezésű programot 7 évvel ezelőtt rendezték meg először. Hubay György önkormányzati képviselő ötlete volt, hogy a festői szépségű természetvédelmi területen legyen egy nagyszabású szabadtéri rendezvény.  Az ötlet bevált, így már 17.

Kerek évfordulóját, a huszadikat ünnepli az idén a Kamilla Korai Fejlesztő Központ, amelyben gyógypedagógusok, pszichológusok, konduktorok és gyógytornászok dolgoznak azért, hogy az eltérő fejlődésből vagy fogyatékosságból eredő hátrányokat leküzdjék a sérült...

A dohányosok nagy többsége már 18 éves kora előtt kipróbált valamilyen dohányterméket. Elsősorban ezt szeretné megelőzni a FÉK, amelynek kitalálója a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium ma már nyugalmazott tanára, Szajkó József.

Hat telephely kórház, 42 gépjármű, több mint 100 lift 30 ezer orvosi berendezés – műszaki szempontból számokkal így is jellemezhető a B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemei Oktató Kórház.

2024. április 19., péntek, Emma

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon