Állategészségügy

Sikeres évet tudhat maga mögött a Miskolci Állatkert

Az előző két évet követően 2022-ben újra az év 365 napján fogadhatták a látogatóikat – örömmel adta hírül Veress Tamás gyűjteményi vezető. A látogatók megháláltak a folyamatos nyitva tartást, hiszen tavaly összesen 120 ezer vendég kerete fel az állatkertet. Új fejlesztések keretében 800 négyzetméteren folytatódott az úthálózat térkövezése, ami már régi adósság volt a látogatók felé. Ezek a munkálatok az idén tovább folytatódnak.

Állategészségügy

Sok-sok zsáknyi takaró, játék, eledel és tisztítószer gyűlt össze a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány pártfogoltjai javára meghirdetett akció keretében.

Nem ritka, hogy nagyragadozók kósza példányai tévednek át hazánkba a szomszédos országokból – gondoljunk csak Robira, a barnamedvére, aki a napokban vándorolt Magyarország területén, mielőtt befogták volna.

fotók: Veress Tamás

Idén a nyár is bőséges gyermekáldást hozott a Miskolci Állatkertben.

Hogyan tudhatjuk kisállatainkat biztonságban, ha üdülni megyünk, és nem vihetjük őket magunkkal? Többek között erre a kérdésre kereste a választ  Soós András aki Vincze Andrea állattenyésztő és kisállat panzió tulajdonossal váltott szót.

Több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást az elmúlt hetekben, a magyar méhészek mintegy 10-20 százalékát érinti a probléma, az okok azonban egyelőre ismeretlenek - mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken....

fotó: Hulik Tomas

Az elmúlt hetek hazai medveészlelései során tanúi lehettünk annak, hogy a nagyragadozók jelenléte aggodalmat kelthet a lakosság körében - még akkor is, ha ezekben az esetekben erre nem volt okunk.

Az állatterápia napjainkban elfogadott módszer az orvostudományban. Mindenki hallott már a terápiás kutyákról, lámákról vagy arról, hogy a cicák simogatásával csökkenhet a vérnyomásunk.

2018. június 17-én hajnalban Miskolcon készült egy telefonos felvétel, amelyen jól látható, hogy egy medve sétál a négysávos úton.

Nincs már nyomkövető a 2018. június 13-án a szlovák-magyar határ mellett elengedett medvén.

Hosszú volt az éjszakája a Bükki és Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság közel 20 munkatársának. 2018. június 13-án éjszaka ugyanis a szlovák-magyar határtól nem messze szabadon engedték azt a medvét, amely az elmúlt hetekben lázban tartotta az országot.

2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon