Állategészségügy

Sikeres évet tudhat maga mögött a Miskolci Állatkert

Az előző két évet követően 2022-ben újra az év 365 napján fogadhatták a látogatóikat – örömmel adta hírül Veress Tamás gyűjteményi vezető. A látogatók megháláltak a folyamatos nyitva tartást, hiszen tavaly összesen 120 ezer vendég kerete fel az állatkertet. Új fejlesztések keretében 800 négyzetméteren folytatódott az úthálózat térkövezése, ami már régi adósság volt a látogatók felé. Ezek a munkálatok az idén tovább folytatódnak.

Állategészségügy

Megszületett a Miskolci Állatkert első európai bölény borja. A kis bikaborjú augusztus végén jött a világra. Míg az első napokat többnyire pihenéssel töltötte, addig ma már egyre gyakrabban követi anyját és a többi felnőtt állatot.

Illusztráció!

Sertéspestis Szlovákiában: Július 24-én afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét erősítették meg a szlovák Tőketerebes (Trebišov) járás egyik kis létszámú házisertés-állományában.

fotók: Veress Tamás

A Miskolci Állatkert perzsa leopárdjai mindig nagyon népszerűek a látogatók körében. Különösen a 2017. év végén született kölyök, Touran volt az, aki gyorsan a vendégek kedvence lett.

Fotó: Veress Tamás

A Miskolci Állatkert selyemmajom családja az elmúlt hetekben utódokkal gyarapodott, mégpedig egyszerre hárommal.

Mese, Márvány, Menta és további hét testvére, nevelőszülőkre vár. Igaz, csak átmeneti jelleggel, hiszen ez a lényege a kölyöknevelő programnak, amelynek során civilek is részt vehetnek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kutyakiképzésében.

illusztráció

Még nem mutattak ki hazánkban megbetegedést, de az egyik bulgáriai járványkitörés kapcsán a magyar eredet lehetősége is felvetődött.

Az Európai Unió legnagyobb állategészségügyi kihívásának nevezte az afrikai sertéspestist a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, aki szerint a magyar sertéságazatot a betegség miatt akár 50 milliárd forintos veszteség is érheti, mivel Magyarország...

Drága és meglehetősen elavult az állami ebrendészeti ellátórendszer fenntartásába tartozó, kóbor kutyák befogadására alkalmas férőhely hazánkban. Ráadásul az utcán, tereken kószáló kutyák száma tizenötször több, mint az elhelyezésükre rendelkezésre álló hely....

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja már készül a tavaszra.

A kiválasztás után a kölyköt egy önkéntes kölyöknevelő felneveli, ezután következik a speciális képzés, amelynek végén a kiképző egy házi vizsgát tesz a kutyával. A következő lépcső a gazdi kiválasztása, amelyhez elengedhetetlen a szimpátia.

2023. június 3., szombat, Klotild

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon