Kutatás

Májusi Csillagparty a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban

2024. május 10-én, pénteken, 20 órától Dr. Somosvári Béla Márton "Az ARIEL küldetés - magyar részvétellel" című előadását hallgathatják meg. "Várhatóan 2029-ben pályára állítják az ARIEL küldetést, amely a távoli csillagok körül keringő exobolygókat vizsgáló űrtávcső lesz. A tervezésben és a megvalósításban több nemzetközi űripari vállalkozás is részt vesz. Köztük a miskolci ADMATIS Kft. is."

Kutatás

Viszonylag kevesen tudják, de tény, hogy a macskáknak a bezártság és az ezzel együtt járó stressz okozza a legtöbb viselkedési, alkalmazkodási problémát.

Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a 7 év alatti gyermekek körében készítenek az ELTE Etológiai Tanszék munkatársai. 

Új időszámítás kezdődhet a koleszterincsökkentésben, hiszen eddig soha nem látott mértékben képesek a egy új terápiával mérsékelni, visszarendezni a vérzsír-szintet, ezáltal pedig jelentősen csökkenteni a hazánkban vezető szív- és érrendszeri megbetegedések számát....

A Föld édesvízkészlete nem kifogyhatatlan, körforgásának és tisztaságának megőrzése érdekében azonban nagyobb figyelmet kell szentelnünk környezetünk védelmére is. A világ szinte minden állóvize, folyója szennyezett.

„Daganatos betegeket kutatok. Kutatási területem a daganatos beteg, nem a betegség. A daganatos beteg a maga rendszerében, a maga valóságában, a maga történetiségében.

Jelentős összegű támogatás nyert a Szegedi Tudományegyetem a Debreceni Egyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma a szív- és vázizom-kutatásra. Az alkalmazkodást, regenerációt és teljesítőképességet javító kutatásról a projekt vezetőjével,...

A nyálmirigyek leggyakoribb megbetegedése a nyálkő, amely 90%-ban az állkapocs alatti, 10%-ban a nyelv alatti mirigyben fordul elő.

Világviszonylatban is újnak számító műtéttechnikai eljárást alkalmaztak a közelmúltban a B-A-Z Megyei Kórház Ortopédsebészeti Osztályán: a sajátporctenyésztés utáni visszaültetést. Lényegéről kérdezi dr.

Az implantológia a fogászat, szájsebészet rohamosan fejlődő tudományterülete.

Egy új, magyar fejlesztésű applikáció segít a diabétesszel élőknek nyomon követni vércukorszintjüket és ezzel kordában tartani betegségüket. Erről kérdezi az applikációt kifejlesztő 77 Elektronika Kft orvos-igazgatóját, dr.