Közélet

Szakképzésről, karrierkereső élménytáborokról a kancellárral

A szakképző iskolák összevonása, a centrumok létrehozása 2019-ben alapvetően alakította át a hazai szakképzést, amelynek újraszabályozta kereteit és számos korábban nem létező elemmel is gazdagította. A változásokról, az eredményekről és a már most nagy érdeklődéssel kísért, térítésmentes, megyei karrierkereső élménytáborokról kérdezte a Csillagpont Rádió műsorának vendégét Kiss Gábor kancellárt a program szerkesztője Monos Márta.

Közélet

Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programjának (TOP-6.8.2-15-MI1-2016-00001) szervezésében került lebonyolításra „Vállalkozási ötlettől a megvalósításig” címmel a Paktum második Vállalkozói Klub rendezvénye 2023.

Tíz éve alapították, és hosszú szünet után tavaly ősszel hívták össze újra a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szénbányászati Klasztert.

A szociális törvény 2021-től a vármegyei önkormányzatok hatáskörébe delegálta a tanya- és falugondnoki képzés megszervezését. A több mint fél éves, 52 óra elméleti és 118 terepgyakorlati órából álló képzés vizsgával és az oklevelek átadásával zárult.

Patrick Child az Európai Bizottság környezetért felelős főigazgatóságának főigazgató-helyettese, a 100 klímasemleges és intelligens város misszió programigazgatója Budapestre látogatott és megbeszélést folytatott Budapest, Miskolc és Pécs város vezetőivel és klímaügyi...

Szerencs újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Sikereik fellendítették a város gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a térség ipari kultúrájának meghonosodásához.

Huszonheten tettek sikeres kormányablak-ügyintézői vizsgát, és vették át bizonyítványukat március 3-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalban.

Szalai Beátával, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettesével a nevelőszülőségről beszélgetett Szász Anikó. Mint megtudtuk, közel 23 ezer gyermek nevelkedik állami gondoskodásban Magyarországon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban az ügyintézések megkönnyítése érdekében február 6-tól HR Ügyfélszolgálati Iroda nyitotta meg a kapuit. A jelentős innováció mérföldkő a humánerőforrás és a munkaügyi feladatok tekintetében.

A közelmúltban megrendezett XIV. Taní-tani Online Nemzetközi Tudományos Konferencia kapcsán Dr.

Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) elmúlt kétévi mérlege.

2023. június 3., szombat, Klotild

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon