A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon módosított menetrend

A Budapest–Hatvan vasútvonal felújításának március 21-től április 13-ig tartó, újabb fázisának munkálataihoz igazodva a vasúttársaság módosítja a menetrendet.

Gödöllői személyvonatok:
A Keletiből két S80-as vonat öt perccel korábban, 7 és 19 órakor indul Gödöllőre, a köztes időpontokban az alapmenetrend szerint indulnak a vonatok, Isaszegről 2 perccel később indulnak tovább. Gödöllőről 8 és 20 óra között minden óra 12 perckor – kivéve 19:16-kor –, Isaszegről óra 18 perckor, 2 és 4 perccel korábban indulnak az S80-as vonatok, de a Keleti pályaudvarra már az alap menetrend szerint érkeznek. 

·Hatvani személyvonatok:
Az S80-as járatok a  Keleti pályaudvarról minden páratlan óra 35. percében indulnak és Hatvanba páros óra 46 perckor érkeznek. Hatvanból páratlan óra 16-kor indulnak és a Keleti pályaudvarra minden páros óra 25 perckor érkeznek. A reggeli csúcsidőszakban a vonatok mennyisége megmarad, Hatvanból pár perccel korábban indulnak, a Keleti pályaudvarra már az alapmenetrend szerint érkeznek. Kivétel a 3059-es számú vonat, a teljes útvonalán 10 perccel korábban közlekedik és a Keletibe 6:25-kor érkezik, továbbá a 3017-es számú vonat Hatvanból 6 perccel később, 6:29-kor indul és a Keletibe 10 perccel később, 7:45-kor érkezik. A Keleti pályaudvarról Hatvanba 20:05-kor és 22 órakor induló gyorsított személyvonatok (G80-as járatok) naponta közlekednek.

·InterCity vonatok:
A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 6:25 és 19:25 között minden óra 25. percében indulnak az IC-k, Füzesabonyba már az alapmenetrend szerint érkeznek és indulnak tovább Miskolcra, illetve Kassára, Sátoraljaújhelyre és Nyíregyházára. A Budapestre tartó InterCity vonatok Füzesabonyig a normál menetrend szerint érkeznek és indulnak, azonban a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, minden óra 35. percében érkeznek meg. A kör InterCity vonatok a teljes útvonalon, Budapest-Keleti pályaudvar–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Cegléd–Budapest-Nyugati pályaudvar viszonylatban közlekednek.

·Egri gyorsvonatok:
Az egri gyorsvonatok a Keleti pályaudvar és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Hatvan és Eger között változatlan menetrend szerint járnak. A Keleti pályaudvarról 25 perccel korábban, minden páros óra 35. percében indulnak. A Keleti pályaudvarra 25 perccel később, minden páratlan óra 25. percében érkeznek. Az 5500-as, 5508-as, 5509-es és 541-es számú vonatok S87-es jelzéssel közlekednek.

·Sátoraljaújhelyi sebesvonatok:
A  Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban nem közlekednek a sátoraljaújhelyi sebesvonatok, helyettük a hatvani S80-as személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes. A Keletiből 21 órakor Miskolcra, a 22:40-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:50-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:56-kor, 15:50-kor és vasárnaponként 17:50-kor induló vonatok a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

A hatvani vonal felújítása miatt több, más vonalon is módosul a menetrend:

A Budapest–Szob (70-es) vonalon az EN 477-es vonat a Keletibe 5 perccel korábban, 8:30-kor érkezik.
Az Aszód–Balassagyarmat (78-as) vonalon a 33516-os számú vonat a teljes útvonalán 8 perccel korábban közlekedik, Aszódról 13:55-kor indul és Balassagyarmatra 15:20-kor érkezik. A 33513-as számú vonat a teljes útvonalán 8 perccel korábban közlekedik, Balassagyarmatról 14:02-kor indul és Aszódra 15:25-kor érkezik.
A Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonalon a 473-as számú Ister InterCity a Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:05-kor indul, Szolnoktól változatlan menetrend szerint közlekedik. A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 19:10-kor indul Szolnokra a Z60-as zónázó vonat, illetve munkanapokon Sülysápra 19:15-kor az S60-as személyvonat. Szolnokról munkanapokon 5 perccel korábban, 4:18-kor, 4:38-kor és 5:38-kor indulnak G60-as gyorsított személyvonatok, melyek a Keletibe az alapmenetrend szerint 6:10-kor, 6:30-kor és 7:30-kor érkeznek. Nagykátáról munkanapokon 5 perccel korábban, 5:16-kor, 5:36-kor és 6:36-kor indulnak S60-as személyvonatok, melyek a Keletibe 5 perccel korábban 6:20-kor, 6:40-kor és 7:40-kor érkeznek.
A Budapest–Kunszentmiklós-Tass (150-es) vonalon az S25-ös jelzésű személyvonatok változatlanul a Keleti pályaudvarra érkeznek és onnan indulnak. 
A felújítások folytatódnak, ezért az év végéig menetrendi módosítások még várhatóak több ütemben is. További információk: www.mav.hu/bphatvan