A koronavírus járvány megelőzésével kapcsolatos változások a miskolci közösségi közlekedésben

Veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány a koronavírus elleni védekezés érdekében. Ennek nyomán a közösségi közlekedést érintően Miskolcon is változtatásokat vezettünk be: gyakrabban fertőtlenítünk, felfüggesztettük az első ajtós felszállást, az MVK Szervizbázis csak a szerződött partnereket fogadja előre egyeztetett időpontban, illetve határozatlan ideig szünetel a különjárati szolgáltatás.

Az elsőajtós felszállás szünetel, sűrűbb szellőztetés

Az MVK Zrt. mindent megtesz az utasok, és a kollégák védelme érdekében is. A járművek jobb szellőzése érdekében péntektől felfüggesztettük az elsőajtós felszállás rendet, és elrendeltük azt is, hogy minden megállóban, ahol le- vagy felszálló utas van, az összes ajtót kinyissák a járművezetők. Rendelkeztünk arról is, hogy a járművek összes ablakfelülete nyitható legyen - ezzel kapcsolatban kértük az utazóközönséget, hogy aktívan vegyenek részt a járművek szellőztetésében, és minél gyakrabban nyissák az ablakokat. A miskolci közösségi közlekedési szolgáltatás továbbra is érvényes jegy vagy bérlet használatával vehető igénybe, amelynek meglétét jegyellenőr kollégáink folyamatosan ellenőrzik.

Bérletpénztárak, ügyfélszolgálat

2020. március 16-tól az MVK Zrt. Ügyfélszolgálati Irodája visszavonásig zárva tart. Ezen időszak alatt az ügyintézés kizárólag e-mailben, vagy telefonon lehetséges az iroda meghirdetett nyitva-tartási ideje alatt – hétfő-kedd-csütörtök 08:00-15:30, szerda 08:00-17:30, péntek 08:00-13:30 – az 504-810-es telefonszámon, vagy az iroda@mvkzrt.hu e-mail címen. Az Ügyfélszolgálati Iroda tevékenységébe tartozó ügyek intézésére, mint például a talált tárgyak kezelése, pótdíj ügyintézés stb., az iroda melletti jegy-és bérletpénztár első kiszolgáló ablakánál van lehetőség.

Arra kérjük utasainkat, hogy vonaljegyüket lehetőség szerint elővételben váltsák meg a jegy-és bérletpénztárakban (http://mvkzrt.hu/berletpenztarak), illetve a viszonteladó partnereknél (http://mvkzrt.hu/jegyertekesitesi-pontok), ne a járművezetőnél. A jegy-és bérletpénztárak a megszokott nyitva tartással állnak az utasok rendelkezésére. Amennyiben ebben változás következik be, a megszokott csatornákon keresztül tájékoztatjuk az utazóközönséget.

Az MVK Szervizbázis korlátozottan fogadja szerződéses partnereit

Március 16-tól az MVK Szervizbázis új ügyfeleket nem fogad, szerződéses partnereink is csak előzetes telefonos egyeztetést követően érkezhetnek a megbeszélt munkálatokra.

Az MVK Szervizbázis munkanapokon 7-16 óra között az alábbi elérhetőségeken érhető el: telefon: +36 46 514 999, e-mail: szerviz@mvkzrt.hu

A különjárati szolgáltatás határozatlan ideig szünetel

Szintén március 16-tól az MVK Zrt. különjárati szolgáltatása határozatlan ideig szünetel.

Belső intézkedések az MVK Zrt.-nél

A köznevelési intézmények bezárása a gyermekes kollégáink és az MVK Zrt. számára is új helyzetet teremett. Felmértük a gyermekek elhelyezésével érintett kollégákat, rendelkezésre állásuk függvényében frissítjük az egyes munkakörök helyettesítési rendjét, a beosztásokat azért, ahogy a miskolci közösségi közlekedés zavartalanul üzemelhessen. Szükség szerint biztosítjuk az otthoni munkavégzés lehetőségét, hiszen ez az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy minimalizáljuk a vírus jelentette kockázatot. Természetesen fokozottan ügyelünk a napi rendszeres fertőtlenítő takarításra, az utasokkal közvetlen kapcsolatba kerülő kollégáink számára kézfertőtlenítőt biztosítunk.